2022. június 30. Csütörtök, Pál.
 
Magyar sikerágazat lehet: Bionikai Innovációs Központ épül BudapestenForrás: richpoi.com
Utolsó módosítás: 2014-03-19 16:31:10
A bionika lehet Magyarország egyik sikerágazata a közeljövõben, ezt elõmozdítandó hamarosan Bionikai Innovációs Központ épül Budapesten.

A biológia, az elektronika és az informatika eredményeit felhasználó multidiszciplináris kutatási terület a bionika.

Az új központ építése a tervek szerint még az év végén kezdetét veszi, és 2017 februárjára készül el - mondta el Szomolányi Márta, a Bionikai Innovációs Központ Nonprofit Kft. ügyvezetõ igazgatója. Maga az épület bruttó 2,5 milliárd forintból valósul meg, de a teljes projektet - az építkezés mellett felölelve az eszközparkot és a tudományos kutatás beindítását - a kormány összesen bruttó 5 milliárd forinttal támogatja - tette hozzá. A forrást a Kutatási Technológiai és Innovációs Alap biztosítja. A támogatás célja, hogy a létrejövõ Bionikai Innovációs Központ (BIK) megteremtse, vezérelje és katalizálja a hazai bionikai innovációs hálózat kialakulását és sikeres mûködését.

Szomolányi Márta azt is hangsúlyozta, hogy reményeik szerint a BIK katalizátor szerepe révén a közelben kialakulna egy magánvállalatok által benépesített bionikai ipari park, amely felhasználója lenne a kutatásoknak, továbbá munkalehetõséget teremtene a bionikus mérnököknek, itthon tartva õket. "A két egyetem, a klinikák, a BIK és az ipari park révén kinõhetne a Józsefvárosban egyfajta bionikai városnegyed" - jegyezte meg.

A támogatás bejelentésérõl szóló sajtótájékoztatón Dr. Roska Tamás akadémikus, a Bionikai Innovációs Központ kezdeményezõje és Tudományos Tanácsának elnöke hangsúlyozta: az elmúlt ötven év harmadik csúcstechnológiai forradalmának vagyunk a kezdetén. Az integrált áramköri technika, és az erre épülõ információs technológia, majd a biotechnológiák megjelenése után kibontakozik egy új tudás, új technológiákkal: a bionika, mely egy sajátos mérnöki tudomány, méghozzá biomolekuláris szinten, a sejtek szintjén. A bionika szó a biológia és az elektronika szavak összekapcsolódásából ered, és a két terület olyan szimbiózisa, mely során az élõ sejt mûködése és az elektromágneses tér direkt interakcióba kerül.

Dr. Roska Tamás szavai szerint a siker egyik kulcsa, hogy Magyarországon már megindult a bionika oktatása: a most létrejövõ központ szakmai utánpótlását a Pázmány és a Semmelweis Egyetemeken megindított, Európában úttörõ molekuláris bionikai képzés biztosítja. Az itt végzõ mérnököknek olyan innovatív találmányok juthatnak eszükbe, amelyek korábban elképzelhetetlenek voltak. Ehhez olyan szakemberekre van szükség, akik egyszerre értik a molekuláris biológiának és az idegtudománynak a kvantitatív alapjait, valamint az elektromágnesesség és a modern számítástechnika alapjait. Dr. Roska Tamás kiemelte, hogy a kontinentális Európában elõször a Pázmány és a Semmelweis Egyetem hozott létre molekuláris bionika és a bionika mérnöki szakot. Az elsõ hallgatók pár hete kapták meg mesterdiplomájukat.

Dr. Roska Tamás kitért arra is, hogy milyen új termékek, szolgáltatások jöhetnek létre a bionikai technológiának köszönhetõen. „Ezek nagy része öt éve nem is létezett” – hangsúlyozta egy konkrét példát ki is emelve. Az ún. „lab-on-a-chip” (laboratórium egy chipen) egy olyan eldobható biochip, amely a betegágy mellett egy csepp vérbõl egy-két perc alatt szolgáltatja egy nagy orvosi labor eredményeit. Ez a technológia az elmúlt 3-4 évben jelent meg az Egyesült Államokban, és olyan mértékben fejlõdik, hogy négy éven belül eléri a teljes amerikai labortevékenység 16 százalékát.

Dr. Roska Tamás összegzésként úgy fogalmazott: a BIK létrehozásával az a cél, hogy egy katalizátor központ jöjjön létre, amely foglalkozik egyebek mellett pre-kompetitív kutatással, tanácsadással, a doktori képzéssel a bionika területén, és egyben a területen megjelenõ új know-how-kat folyamatosan követõ innovációs adatbank is.

A sajtótájékoztatón Dr. Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a bionikai ipar várható gazdasági lehetõségeirõl beszélt. Kiemelte, hogy a BIK egyetemek együttmûködésére épül, ami erõs bázist ad, és hozzá kapcsolható a nagyon erõs magyar gyógyszergyártás is. Jelentõs versenyelõnyt biztosít, hogy már vannak e területen diplomázott szakembereink, és a bionika szorosan kapcsolódik az Európai Unió fõ kutatás-fejlesztési irányaihoz is. Dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes úgy fogalmazott, hogy a 21. század a biológia százada, a bionika a jövõ iparága, így egy kormány akkor jár el helyesen, ha ide fókuszálja erõforrásait.

Dr. Mátyus Péter, a Semmelweis Egyetem Szerves Vegytani Intézetének igazgatója, a BIK tudományos igazgatója ezt követõen laborbemutatót tartott a BIK tevékenységével szorosan összefüggõ egyik hazai kutatási területrõl. Az ún. lab-on-chip eszköz mûködését ismertette, amely – mint hangsúlyozta – egy olyan új orvosi diagnosztikai eszköz, mely teljesen átalakíthatja a laboratóriumi diagnosztikát. A fejlesztéssel összefüggésben szoros a kapcsolat és az együttmûködés a BIK és a GYEMSZI (Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minõség- és Szervezetfejlesztési Intézet) között, valamint a 77 Elektronika Kft.-vel – tette hozzá.

Mátyus Péter intézetvezetõ egyetemi tanár, a BIK tudományos igazgatója kifejtette, már jelenleg is futnak projektek a központban, és reményeik szerint mire az új épület elkészül, már jelentõs eredményeket tudnak majd felmutatni, melyek megalapozhatják az új épületben folytatódó munkát. "A bionika a biológia, az elektronika és az informatika eredményeit felhasználó multidiszciplináris kutatási terület, melynek alkalmazásai kiterjednek többek között az orvosdiagnosztikára, az agráriumra, az élelmiszerbiztonságra, sõt a nemzetbiztonságra is. Látható tehát, hogy társadalmilag kitüntetetten fontos felhasználási területekrõl van szó" - magyarázta a professzor. Mátyus Péter elmondta: a központ kutatói bázisa az elsõ fázisban elsõsorban a Pázmány és a Semmelweis Egyetem munkatársaiból verbuválódik, de hosszabb távon körülbelül 80 fõs fõállású kutatóbázissal számolnak.

A Bionikai Innovációs Központ a Józsefvárosban épül majd fel, a Semmelweis Egyetem és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem vonzáskörzetében.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!