2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
Felejtsd el az alacsony banki kamatokat: ötször többet is kaphatszForrás: richpoi.com
Utolsó módosítás: 2014-04-14 08:06:28
Ha lakásvásárlást tervezünk, akkor önerõre is lesz szükségünk. Vannak trükkök, amikkel ez elkerülhetõ, azonban jóval kevesebb pénzt hagyhatunk a pénzintézeteknél, ha az önrészünk legalább a minimálisan elérhetõ 20 százalékot eléri.

Ebben lehet segítségünkre a lakástakarékpénztári (LTP) megtakarítás, amely számos elõnnyel bír más megtakarítási formákkal szemben. Tavaly az Aegon létrehozta saját lakástakarékját, így már négy szolgáltató közül választhatunk. Megnéztük, hogy a termékek miben hasonlítanak és miben különböznek. Összeszedtük azokat a pontokat, amik segíthetnek a nekünk leginkább megfelelõ elõtakarékosság kiválasztásában.

Több olyan célra elindíthatsz lakástakarékpénztári megtakarítást, ami lakással kapcsolatos, ezért szinte mindenkinek érdemes rászánni néhány percet, hogy megtudja, neki szüksége van-e erre a konstrukcióra. Tavaly óta már négy szolgáltató (Fundamenta, OTP, Erste, Aegon) termékei közül választhatunk, ha lakástakarék szerzõdést szeretnénk kötni, így már nehezebb a választás, ha dönteni kell a szolgáltatók között.

A négy pénztár hasonlít nagyon hasonlít egymásra, a futamidõben, az állami támogatásban és a felhasználási célban nincs eltérés. A különbség a termékek között a kamatozásban; a kiegészítõ hitelben; az akciókban rejlik.

Segítünk eligazodni az útvesztõben, ezért összeszedtük 10+1 pontban azt, hogy mire figyelj oda, mikor elindítod a megtakarításodat.

1. Állami támogatás

A legnyomósabb érv a lakástakarék indítása mellett évi 30 százalékos állami támogatás, ami minden befizetés után jár. A nyugdíjcélú megtakarításokkal ellentétben ez nem a személyi jövedelemadóból (SZJA) visszaigényelhetõ jóváírás, így az is tud élni vele, akinek nagyon alacsony, vagy egyáltalán nem fizet SZJA-t.

2. 10 százalék feletti hozam

Az állami támogatásnak köszönhetõen az LTP akár jóval 10 százalék felett hozhat, ennek viszont van egy igen fontos feltétele.

3. Minél rövidebb legyen a tartam

Ez a feltétel nem más, mint, hogy minél rövidebb idõre kössük a szerzõdést, mert a megtérülést így tudjuk maximalizálni. Ennek oka az, hogy az állami támogatás összege nem kamatos kamatozású, így tíz év múlva jóval kevesebbet fog érni a 30 százalékos állami támogatás, mint a futamidõ elején. A legrövidebb választható futamidõ egyébként négy év, a leghosszabb pedig tíz év.

4. Minden téren legfontosabb az idõzítés

Ami megakadályozhatja a legrövidebb konstrukció elindítását, az elsõsorban az, hogy a megtakarított összeg felhasználását nem négy év múlva, hanem ennél távolabbi idõpontban tervezzük. Érdemes kiszámolni, hogy mennyivel csökken a megtérülésünk a hosszabb futamidõ mellett. A másik lehetõség, hogy hamarabb van szükségünk pénzre, ebben az esetben is jobban járunk, ha megvárjuk a futamidõ végét.

5. Korábban van szükség a pénzre

Elõfordulhat, hogy váratlan esemény történik a lakásunkkal, így a felújításra hirtelen nagyobb összegre lesz szükségünk. Ha pedig még nem telt le a négy év, akkor van olyan pénztár, ahol lehetõség van áthidaló hitel felvételére is.

6. Már van hitelem, miért fizessem ezt is?

Sokaknak már van felvett hitelük, azonban ez nem kizáró tényezõ, ugyanis a felvehetõ összeget nem csak lakásvásárlásra, felújításra, és korszerûsítésre, hanem a korábbi lakáshitel törlesztésére is fel lehet használni. Ez fõleg akkor érdekes, ha a megtakarításunk megtérülése magasabb a hitelünk teljes hiteldíjmutatójánál (THM).

7. Árfolyamgáttal is nyerõ konstrukció

A devizahitelek esetén az árfolyamgát által felszabadított összeget érdemes LTP-be tenni, hogy az árfolyamgát lejáratakor jelentõs mértékben csökkenthessük az adósságunkat. Ennek köszönhetõen a havi törlesztõnk akár az árfolyamgát ideje alatti törlesztõnknél is kevesebb lehet. Lényeges, hogy ez csak a lakáscélú hiteleknél mûködik.

8. Ha több, mint 20 ezer forintot tennél félre havonta

A lakástakarék esetében a legmagasabb befizethetõ összeg havonta 20 ezer forint, és fejenként csak egy LTP indítható. Viszont az LTP hozzátartozókra, sõt a gyermekek nevére is köthetõ, így az egy szerzõdéssel maximálisan megtakarítható összeg többszörösét is félre tudjuk tenni. Ezzel párhuzamosan a felvehetõ hitelösszeg is növekszik.

9. Nem elég az önerõhöz a pénz

Elõfordulhat, hogy nem elegendõ a futamidõ végén visszakapott összeg az önerõhöz, így lehetõségünk van (már a futamidõ elején eldöntve) kedvezményes hitelfelvételre. A felvehetõ hitel fix kamatozású, így nem kell félnünk hosszútávon sem, hogy megemelkedik a hitelünk törlesztõrészlete.

10. Nem kötelezõ azonnal felvenni a hitelt

Késõbb is van lehetõségünk hitelt felvenni a futamidõ alatt, azonban elõfordulhat, hogy más feltételekkel. Az is lehetséges, hogy meghosszabbítjuk a megtakarítás futamidejét, így összegyûjtve plusz összeget, azt viszont tartsuk szem elõtt, hogy így a hozam is csökken. Ha a lejáratkor még nem szeretnénk lakást venni vagy felújítani, akkor a futamidõt meghosszabbíthatjuk, így a felhasználáshoz igazítva a lakás-elõtakarékosságot.

+1. Mindig van akció

A szoros verseny miatt szinte mindig találunk olyan konstrukciót, ami valamilyen akciót hordoz magában, vagy valamilyen extra szolgáltatást nyújt. Ezekkel a pluszokkal élve költségeket úszhatunk meg, vagy rugalmasabbá tehetjük megtakarításunkat.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!