Utolsó módosítás: 2014-05-01 08:10:28 |
|
Az idén már a magyarországi szakmunkástanulók fele, mintegy 50 ezer diák tanul duális képzésben. Versenyképes tudást és biztos munkahelyet szerezhetnek azok a fiatalok, akik duális szakképzésben vesznek részt - mondta a Nemzeti Munkaügyi Hivatal fõigazgatója. Komáromi Róbert errõl Kecskeméten beszélt, ahol minden olyan fiatal álláslehetõséget kap a Mercedesnél, akik a német autógyár képzési programjában vettek részt az elmúlt három évben. Az idén már a magyarországi szakmunkástanulók fele, mintegy 50 ezer diák tanul duális képzésben.
A Híradónak nyilatkozó Baranyi Péter mechatronikus lesz. A jakabszállási fiatalember egyike azoknak, akik duális képzés keretében, vagyis nem a tantermekben, hanem közvetlenül az autógyárban sajátították el a szakmát. Azért is jelentkeztem erre, mert 3 éves a szakma az 5 helyett és a lényeget azt megtanítják nekünk és utána tovább tanulásra is van lehetõségünk – mondta Baranyi Péter, tanuló.
Jelenleg egyébként mintegy 7 ezer cég segíti itthon ezt a fajta oktatást. A Mercedes Németországban már régóta így pótolja szakmunkásait. A kecskeméti gyár most elõször alkalmaz így fiatalokat. 28 végzõs tanulónknak fogunk ezen a héten ajánlatot kiküldeni. Jóval több fog az ajánlatban szerepelni, mint a mindenkori magyar minimálbér. Úgy gondoljuk, hogy nekünk is fontos, hogy jó pénzt keressenek és õ nekik is kell egy jövõképet felmutatnunk- nyilatkozta Németh Ákos, a Mercedes-Benz képzési és oktatási vezetõje.
Ezeknek a fiataloknak nem lesz gond elhelyezkedni, de nem csak emiatt lehet vonzó egy fiatalnak ez a fajta képzés. Ingyenes a képzés, sõt kap egy tanulói támogatást, ami akár a minimálbérnek a felét is elérheti, tehát akár 50 ezer forint is lehet havonta, ami egy gyerek szempontjából azt gondolom, hogy nem egy nagy hátrány. Ráadásul, bekerül a társadalombiztosítási ellátásba is és a nyugdíj ellátásba is – nyilatkozta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.
A kormány 2010 óta több intézkedést is tett annak érdekében, hogy Magyarországon bevezesse a duális képzést. Magyarországon 110 ezer hallgató vesz részt szakképzésben, ebbõl mintegy 50 ezer duális szakképzésben és a jelenlegi évfolyamon, az elsõ évfolyamon, akik a duális szakképzésben végeznek, 22 ezer fiatal van akik, most májusban teszik le a záróvizsgájukat, májusban jutnak szakmunkás bizonyítványhoz – mondta Komáromi Róbert, a Nemzeti Munkaügyi Hivatal fõigazgatója.
A duális képzéstõl a kormány azt várja, hogy tovább nõ a foglalkoztatottság és a hiányszakmákban is lesz elegendõ utánpótlás. Ennek érdekében a következõ hét éves uniós költségvetési idõszakban több 10 milliárd forinttal támogatja ezt az oktatási formát.
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
|