2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
Az év végéig havi átlagban 200 ezer fõs közfoglalkoztatásról határozott a kormányForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2014-05-04 21:21:10
Az év végéig havi átlagban 200 ezer ember napi 8 órás közfoglalkoztatását kell biztosítani a Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent kormányhatározat szerint.

A 2014. május-december közötti idõszak közfoglalkoztatási kérdéseirõl szóló kormányhatározatban rögzítik, hogy a közfoglalkoztatásért felelõs miniszter jelentése szerint jelenleg is folyamatban van 200 ezer ember napi 8 órás közfoglalkoztatása. Ezzel együtt a kormány felkéri a közfoglalkoztatásért felelõs minisztert, hogy a közfoglalkoztatás 2014. évi céljainak teljesítése érdekében havi átlagban 200 ezer ember 2014. december 31-ig történõ folyamatos, napi 8 órás közfoglalkoztatását biztosítsa.

Ezen túlmenõen a közfoglalkoztatásért felelõs miniszternek fel kell mérnie, hogy milyen reális igény van a havi átlagosan 200 ezernél több közfoglalkoztatottra. A többletlétszám foglalkoztatására tervezetet kell készítenie, és ezt július 15-ig be kell mutatnia a kormánynak. Mindezek megvalósításához szükséges többletforrásokra ugyancsak július 15-ig kell javaslatot tennie.

A kormány felkéri továbbá a közfoglalkoztatásért felelõs minisztert, hogy július elsejéig vizsgálja meg a lehetõségét a határozatlan idejû közfoglalkoztatási munkaszerzõdések és ezek felmondása jogi feltételrendszerének kialakítására – olvasható a kormányhatározatban.

A Fidesz múlt csütörtöki közleményében írt arról, hogy a közfoglalkoztatás folytatódik, sõt a kormány a tavalyinál négymilliárddal többet, összesen 184 milliárd forintot fordít rá. Hangsúlyozták, hogy a májusban megalakuló új Országgyûlés és új kabinet folytatja és továbbfejleszti a közfoglalkoztatást, hogy még több ember találjon helyet a munkaerõpiacon.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!