2024. május 8. Szerda, Mihály.
 
Már nyomtatják az EP-választás szavazólapjaitForrás: richpoi.com
Utolsó módosítás: 2014-05-08 10:15:42
Május 25-én 8,53 millió választópolgár szavazhat, de az NVB úgy számol, a részvétel 50 százalék alatt marad, ezért 7,8 millió szavazólap készül. Legyártattak 165 ezer golyóstollat, 110 kilométer nemzeti színû szalagot, 17 ezer szavazóköri szállítódobozt és 10 920 urnadobozt is.

Már nyomtatják a május 25-ei európai parlamenti választás szavazólapjait a budapesti ANY Biztonsági Nyomdában. Szerdán a kõbányai nyomda géptermeiben és csomagolócsarnokaiban sajtóbejárást tartottak, hogy az újságírók meggyõzõdhessenek arról, milyen szigorú biztonsági intézkedések mellett készülnek a választási dokumentumok. Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke a bejárás elõtt tartott sajtótájékoztatón azt mondta, 8 millió 53 ezer választópolgár szavazhat majd a választáson.

Közölte, arra számítanak, hogy a részvétel 50 százalék alatt marad, ezért kevesebb - 7,866 millió - szavazólapot nyomtatnak, ennek költsége pedig nettó 180 millió forint, ami kétszeres a 2009-es EP-választás költségeinek. A jelentõs drágulást az inflációval, a papír árának emelkedésével valamint az újabb biztonsági elemek alkalmazásával indokolta.

Bár az öt évvel korábbi választáson is nyolc lista szerepelt a szavazólapokon, most valamivel kisebb (480x 203 mm méretû) papírra nyomtattak. A pártok logója és neve alatt a pártlista elsõ öt jelöltjének neve szerepel. Közölte, a mintegy 7,8 millió szavazólap súlya 85 tonna, ez azt jelenti, hogy ez csaknem négy telepakolt kamionnyi szállítmánynak felel meg (kamiononként 22 tonnával számolva). Az adatokat ismertetve az érdekességek között említette, hogy a szavazólapok hossza 2720 kilométer, ez pedig éppen a Budapest-Brüsszel távolságnak felel meg közúton oda-vissza.

A külképviseleti szavazólapok nyomtatása nem ezen a héten történik, azzal megvárják, amíg kiderül, hányan kívánnak a 97 külképviseleten szavazni. Eddig 3466-an kérték a felvételüket a külképviseleti névjegyzékbe, és hat olyan külképviselet is van, ahová még senki nem jelentkezett. Elmondta, a szavazás megkönnyítésére, illetve meggyorsítására minden szavazókörbe kihelyezik a szavazólap 2,5-szeresére kinagyított képét. Közölte azt is, hogy a szavazóurnák kiszállítása szerdán kezdõdik és május 13-án fejezõdik be. Hozzátette: az országgyûlési választáshoz biztosított - épen maradt - urnákat is felhasználják az EP-választáshoz. Tájékoztatása szerint 165 ezer golyóstollat, 110 kilométer nemzeti színû szalagot, 17 ezer szavazóköri szállítódobozt és 10 920 urnadobozt gyártattak le.

Zsámboki Gábor, a nyomda vezérigazgatója elmondta, a szavazólapok nyomtatása hétfõ este kezdõdött el és várhatóan a hétvégén fejezik be a munkát, melyet három mûszakban, 24 órában 50-70 emberrel végeznek. Közölte, a szavazólapokat zárt tehergépkocsikban, fegyveres õrök kíséretében szállítják ki a szavazókörökbe, hasonló biztonsági intézkedések mellett, mint a pénzszállítások során. Tájékoztatása szerint a szavazólapok másolását többféle biztonsági jellel védik, így például a vízjeles papírok alapanyaga különbözõ anyagok hatására elszínezõdik, valamint a szavazólap jobb felsõ sarkában Magyarország térképét megjelenítõ úgynevezett riccelést, perforálást is tartalmaz.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!