2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Európai összehasonlítás: Budapesten a második legolcsóbb a gázForrás: richpoi.com
Utolsó módosítás: 2014-05-10 10:55:09
Emellett mostanra az európai fõvárosok közül jelenleg Budapesten a második legolcsóbb a gáz. A korábban elfogadott törvény szerint õsszel tovább folytatódik a rezsicsökkentés.

A Híradónak nyilatkozó Farkas Márta, Budapesten él, nyugdíjas, s azt mondta, hogy egyre inkább érzi a csökkenõ energiaárakat. Az eddig megspórolt pénzbõl már meg tudott venni egy laptopot, részletre. „Havonta három, három és fél ezer forintot meg tudok takarítani, így bele tudtam vágni abba, hogy vásároltam egy új számítógépet részletre, mert a részletek egy részét a megtakarításomból, - amit az áramon és a gázon takarítok meg- azt tudom fedezni” – nyilatkozta Farkas Márta.

A többszöri rezsicsökkentések hatására a magyar családok jövedelmüknek egyre kisebb részét költik áramra, illetve gázra - derül ki a Magyar Energetikai és Közmû-szabályozási Hivatal jelentésébõl. Ebben az áll: Budapest európai összehasonlításban 2013 júliusában még a második legrosszabb helyen végzett. Vagyis arányaiban csak a román fõvárosban költöttek többet az emberek rezsire.

Idén áprilisban több nagyvárost megelõzve már jelentõsen jobb pozíciót foglalt el Budapest, vagyis jövedelmük egyre kisebb részét költik villamos energiára és földgázra a háztartások. „Az áprilisi rezsicsökkentést követõen Budapestnek már sokkal jobb a pozíciója. Pozsonyban, Bukarestben, Párágában, Varsóban és Lisszabonban is többet fizetnek a lakossági fogyasztók a teherbíró képességük függvényében az energiáért” – nyilatkozta Scherer Zsolt, a Magyar Energetikai és Közmû-szabályozási Hivatal szóvivõje.

A rezsicsökkentés 2013 januárjában kezdõdött. Akkor a gáz, az áram és a távhõ ára mérséklõdött 10 százalékkal. Novemberben ismét csökkent a gáz, az áram és a távhõ ára, további 11,1 százalékkal. Így összesen 20 százalékkal kellett kevesebbet fizetni, mint a rezsicsökkentés elõtt. Idén április 1-jétõl pedig újra a gáz ára mérséklõdött: 6 és fél százalékkal.

A rezsicsökkentéseknek köszönhetõen egyébként mostanra az európai fõvárosok közül jelenleg Budapesten a második legolcsóbb a gáz, csak Bukarestben kell kevesebbet fizetni érte. A villany ára pedig a harmadik legolcsóbb a magyar fõvárosban.

A korábban elfogadott törvény szerint õsszel tovább folytatódik a rezsicsökkentés. Szeptembertõl 5,7 százalékkal lesz olcsóbb az áram, októbertõl pedig 3,3 százalékkal a távhõ.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!