2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Elemzõk: továbbra sem lesz jelentõs inflációs nyomásForrás: richpoi.com
Utolsó módosítás: 2014-06-12 12:24:01
Az Erste és az ING szakértõi úgy vélik, év végére 2,2 százalék körülire gyorsulhat az infláció, de az éves átlagos index igen alacsony lesz. Az NGM szerint a negatív fogyasztóiár-index ellenére nincs defláció, az áprilisban, illetve májusban regisztrált árcsökkenés átmeneti.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden közölt adatai szerint április után májusban is 0,1 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak az egy évvel korábbihoz képest. Áprilishoz képest 0,2 százalékkal mérséklõdtek az árak. A Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében kiemeli: az árstabilitás elsõsorban továbbra is a kedvezõ világpiaci élelmiszeráraknak, a gazdaságpolitikai intézkedéseknek, illetve az ingyenes készpénzfelvétel és a rezsicsökkentések bevezetésének is köszönhetõ. Májustól a gáz árának áprilisban végrehajtott 6,5 százalékos csökkentése is megjelent az indexben. A mindennapi életben az árak stabilitása hozzájárul a jövedelmek, a bérek és nyugdíjak értékállóságához, amely elõsegíti a fogyasztás élénkülését is - olvasható a közleményben.

Az alacsony infláció különösen kedvezõ a nyugdíjasok számára. Az úgynevezett nyugdíjas fogyasztói árindex az elõzõ hónapokban mértnél is erõteljesebb, 0,8 százalékos árcsökkenést jelez. A nyugdíjasok által leginkább fogyasztott javak összességében kevesebbe kerülnek, miközben a nyugdíjak nõnek - hangsúlyozza a minisztérium. A magyar adat ugyanakkor az eurozónához viszonyítva is számottevõen alacsonyabb. Az NGM szerint a negatív fogyasztóiár-index ellenére Magyarországon nincs defláció, ami az árak tartós csökkenését jelentené és a fogyasztás elhalasztását - így pedig a belsõ kereslet visszaesését - okozhatná. Az NGM kifejti, hogy az áprilisban, illetve májusban regisztrált árcsökkenés átmeneti, az év második felében az egyszeri tényezõk bázisból való kiesésével és a belsõ fogyasztás élénkülésével párhuzamosan a fogyasztói árszint kismértékû emelkedése valószínûsíthetõ.

Balatoni András, az ING Bank vezetõ makroelemzõje az MTI-nek elmondta, hogy az év végére 2,2 százalék körülire gyorsulhat a fogyasztói árak növekedésének üteme, de továbbra sem lesz jelentõs inflációs nyomás, inkább normalizálódás jellemzõ. Az év végére várt áremelkedést vetíti elõre a tavalyi rezsicsökkentés belépése a bázisba, a mezõgazdasági árak második félévre várt éves összevetésû növekedése, illetve a kiskereskedelmi szektorban tapasztalt nagy arányú forgalomnövekedés inflációnövelõ hatása. Az ING elemzõje szerint július-augusztustól, a mezõgazdasági termelési árak növekedésével jelenik majd meg az éves indexben az élelmiszerárak emelkedése.

A szakértõ szerint az áprilisi 6,5 százalékos gázárcsökkentés hatását már áprilisban belekalkulálták a harmonizált fogyasztói árindexbe, így annak mérséklõ hatásával már akkor számoltak az elemzõk. A magyar módszertan szerint számolt adatokban májusban jelent meg ez a csökkentõ tényezõ, amely 0,2 százalékkal mérsékelte a fogyasztói árindexet. A tartós fogyasztási cikkek árszínvonala 2 hónapja folyamatosan csökken, amelynek az ING szakértõje szerint az alacsony külsõ infláció az oka, mivel ezek a termékek fõleg importból származnak. A szolgáltatási szektor, amely jó indikátora az inflációs várakozásoknak, nem jelez nagymértékû áremelkedést - fûzte hozzá Balatoni András. A szezonálisan kiigazított maginfláció májusban kis mértékben, 2,5 százalékra nõtt az áprilisi 2,4 százalékról, a szint konzisztensnek mondható a 3 százalékos inflációs céllal.

Nyeste Orsolya, az Erste Bank makroelemzõje a következõ hónapokban 0 százalék körüli, illetve kisebb mértékben 0 százalék fölé emelkedõ éves inflációt vár. A 12 hónapos index várhatóan csak az év utolsó hónapjaiban fogja elérni az 1 százalékot, a tavalyi alacsony bázisadatok miatt. Az éves átlagos inflációs mutató is igen alacsony lesz, lehetséges, hogy a fél százalékot sem éri el az idén - véli a szakértõ. Az Erste elemzõje az MTI-hez eljuttatott kommentárjában kifejti: bár a májusi 0,1 százalékos fogyasztói árszínvonal csökkenés nem tér el sokkal a 0 százalékos várakozástól, azonban a továbbra is negatív tartományban lévõ éves fogyasztói árindex jól jelzi, hogy a 3 százalékos középtávú inflációs célhoz való felzárkózás a korábban gondoltnál jóval lassabban fog bekövetkezni.

Nyeste Orsolya kifejtette: a szezonális maginfláció is alacsony szinten maradt, 2,5 százalékos volt májusban, jelezve az alapinflációs folyamatok visszafogottságát. Hozzáfûzte: a monetáris politikát illetõen az alacsony infláció, a támogató külsõ piaci környezet, és az Európai Központi Bank múlt héten bejelentett monetáris enyhítései további teret nyújtanak a magyar jegybanknak a kamatcsökkentések folytatására. A júniusi kamatmeghatározó ülésen az Erste elemzõinek várakozása szerint újabb 10 bázisponttal csökkenhet a jegybanki alapkamat.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!