Nagyobb összegek jóváírása ugyanis csak azoknak járhat, akiknek bankja a hitelfelvételkor „trükközött” az árfolyammal, illetve eleve nagyon szélesen szabta meg az árfolyamrést. Még a vezetõ lakossági bankok között is legalább négyszeres volt a különbség.

A parlament elõtt levõ, a hitelszerzõdések elszámolását érintõ törvényjavaslat a vártnál jóval keményebb lépéseket tartalmaz. A kezdet tehát az adósok számára nagyon ígéretes, bár bõven maradtak még fehér foltok. Az egyoldalú szerzõdésmódosításról a jogalkotó eleve csak annyit fektet le, hogy a banknak „a fogyasztóval külön törvény szerint meghatározott módon kell elszámolnia”. Jegybanki nyilatkozatok alapján ez végül talán valóban azt jelenheti, hogy a kamatemelések hatása teljes egészében visszajár. A jegybank (MNB) alelnöke a Magyar Nemzetnek, ügyvezetõ igazgatója a Kossuth Rádiónak arról beszélt, hogy 600-900 milliárd forintot tehet ki az árfolyamrés és a tisztességtelen egyoldalú kamatemelés miatti visszatérítés.

Az MNB nyilvánvalóan tudja, minek alapján számol, a nyilvános információk azonban még nem teszik lehetõvé, hogy bárki megbecsülje, az adósok különbözõ csoportjára miként hatnak majd az õsszel hozandó jogszabályok. (Megjegyezzük, azért a jegybanki becslés határai között is elég nagy a távolság.) Azok ráadásul nem csak a devizában eladósodottakra vonatkoznak majd. Érdekes felvetés például, hogy a forinthiteleknél az egyoldalú „nemkamatcsökkentéssel” (mostanra már ez vált jellemzõbbé) mit kezd a kormány. A nyitott kérdés, mint azt olvasóink jelzéseibõl is látjuk, rengeteg. Azt azonban minden fanyalgónak is el kell ismernie, hogy a lépések – ahogy azt korábban jelezték – most valóban határozottaknak és erõseknek tûnnek.

A mostani kalkuláció viszonylag egyszerû

Egyértelmû döntés egyelõre a legkisebb jelentõségû (már ha pénzben mérjük a dolgokat) kérdésben van. A hitel folyósítása és a törlesztés esetében is az MNB „hivatalos devizaárfolyama” alapján kell a bankoknak az adósokkal 90 napon belül(!) elszámolniuk. A pontos metódusra nem tér ki a jogszabály, az azonban kiderül belõle, hogy a kalkulációkat egyeztetni kell a jegybankkal. Utóbbira 60 nap áll rendelkezésre.

Némi fehér folt tehát még itt is mintha akadna, de legalább már lehet mivel kalkulálni. A jegybanki adatbázisban bárki megnézheti, hogy adott napon nála mekkora volt a különbség. Mi úgy gondoljuk, hogy az adós élbõl annyival több hitelt cipel magával, amennyi a svájci frankban (vagy euróban, illetve jenben) szerepeltetett hitelösszeg, szorozva a hitelszerzõdésében szereplõ árfolyam és a jegybanki különbözetével.

Borítékolható, hogy ez a hangsúlyozottan csak elsõ elszámolás sokak számára jókora csalódással jár majd. Összehasonlítottuk a néhány nagybank által alkalmazott árfolyamokat, és arra jutottunk, hogy ugyanabban az idõszakban az árfolyamrés százalékos mértékében jókora volt a különbség. Elõfordult, hogy a folyósítási és a törlesztéshez használt árfolyam mindössze egy százalékkal (OTP), de akár négy százalékkal is (Erste) eltért. A többiek – legalábbis a fellelt adatok és az adósok hozzánk eljuttatott információi szerint – e két véglet között szóródtak, például a CIB eredetileg három, majd 3,5 százalékos árfolyamrést alkalmazott.

Nyilvánvaló, hogy a legkisebb visszatérítésre ezek alapján az otp-sek számíthatnak. A másik végletet már nehezebb meghatározni. Tapasztalataink szerint a szerzõdésekben elõfordult, hogy olyan árfolyamot szerepeltettek, ami sohasem volt a piacon (ez elsõsorban az autóhitelekre volt igaz). Most egyértelmûen kibuknak majd az ilyen trükközések. Néhány autóhiteles így sokkal nagyobb összegekre számíthat, mint az átlag. (Tudunk egyébként olyan esetrõl is, amikor az adós felháborodottan tiltakozott a piacinál erõsebb forint alkalmazása ellen, és végül vele még a jegybanki középnél is kedvezõbb árfolyamban egyeztek ki.)

A számok egyébként (legalábbis a nagybankoknál) nem túl magasak. A szinte pontosan nyolc évvel ezelõtt felvett ötmillió forint után, amit svájci frankban tartottak nyilván (a hiteldíj hat százalék, a futamidõ 20 év volt) az Erste ügyfele a folyósítás pillanatában 80 ezer forintos „felárat” fizetett. (Megjegyezzük, ha az elszámolást nem jegybanki közép-, hanem banki törlesztési árfolyamon kellett volna végrehajtani, akkor ez a különbség 204 ezer forint lenne.) Számításaink szerint négy év alatt (akkor lépett be a jegybanki középárfolyamon elszámolásra vonatkozó szabályozás) mintegy további 60 ezer forinttal fizetett többet az adós a megengedettnél. (Ebben már kalkuláltunk azzal is, hogy a kezdeti árfolyamkülönbség a havi törlesztõt több mint három frankkal dobta meg.) Az OTP esetében ez az összeg körülbelül 20 ezer forint, azt is figyelembe véve, hogy a legnagyobb magyar bank idõközben két százalékra emelte az árfolyamrést. Annak, aki pontos számot szeretne tudni, nem tanácsolhatunk mást: az induló összeg mellett hónapról hónapra nézze végig, hogy a törlesztés napján mekkora volt a bankja által alkalmazott és a jegybanki középárfolyam különbsége.

Az Országgyûlés elõtt levõ jogszabály nem tartalmaz az elévülésrõl semmilyen kitételt. A portálunk által megkérdezett jogászok szerint így a Ptk. az irányadó. Vagyis: a kevesebb mint öt évvel ezelõtt lezárult szerzõdésekre vonatkozik az elszámolási kötelezettség. (A Kúria még vitatkozik arról, hogy az adósnak pénz az ötéves idõszakra jutó törlesztõkre vagy a teljes szerzõdési összegre járhatna vissza.)