2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
A fóliás dinnye bizony viszi a milliótForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2014-07-05 08:59:13
Tavaly a szezon vége felé már tizenforintokért rakták kamionba a hazai dinnyét.

Van olyan dinnyés a megyében, aki egy-két hete már szedi a friss gyümölcsöt, a többség azonban még csak az eget kémleli. Az egyik fóliasátorban, a másik meg szabad földön „kínlódik vele”. Õk fogalmaznak így, és nem is annyira az idei termés, mint inkább az elmúlt évben történtek okán. Egy éve szezonkezdetkor a szabadföldi kilóját még 30–35 forintért vitte a felvásárló, de néhány héttel késõbb már csak 13–15 forintra taksálta ugyanazt a portékát. Ezekben a napokban indul itthon a görögdinnyeszezon, és máris áll a bál a terméktanács és a multi kereskedelmi láncok között. Utóbbiak állítólag pont akkortól kezdik akciózni az import görögdinnyét, amikortól a friss hazai portéka is a standokra kerül.

„Ejnye-bejnye” – mondja erre rosszallóan Mártonffy Béla, a zöldség-gyümölcs szakmaközi szervezet elnöke, aki szerint jogos a termelõk észrevétele, ezért a szakember kormányzati és agrárkamarai beavatkozást sürget. Hajdú-Biharban évrõl évre csökken a dinnye-termõterület nagysága, mostanra már annyi se terem a népszerû gyümölcsbõl, amennyi a megyében élõk szükséglete.

Az ebesi Kiss Sándorék már két hete szedik a sárgadinnyét és egy hete a görögöt. A családfõtõl megtudtuk, hogy idén egy hektáron foglalkoznak vele, és az intenzív technológiával, fóliasátorban termesztett gyümölcsöt saját maguk értékesítik.

„A kereskedõ termelje meg magának” – mondta a gazda, utalva arra, hogy elõre borítékolható veszteséget õk bizony nem hajlandóak termelni.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!