2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
Kínai-magyar orvosi központot hoztak létre BudapestenForrás: richpoi.com
Utolsó módosítás: 2014-07-10 13:42:46
Kínai-magyar orvosi gyógyítói központot hoztak létre Budapesten, a VIII. kerületi Benyovszky Móric utcában.

Az intézmény magyar-kínai kormányzati együttmûködésben alakult meg, célja, hogy Magyarországon is teret kapjon a világ számos országában elismert kínai és a nyugati orvoslás együttes alkalmazása.

G. Németh György, a központ igazgatója az MTI érdeklõdésére csütörtökön, a megnyitó elõtt elmondta: az Amerikai Egyesült Államokban, Ausztráliában és Nyugat-Európában már van hagyománya ilyen együttmûködésnek, Magyarországon ez az elsõ olyan intézmény, ahol integrált formában alkalmazzák a hagyományos kínai és a nyugati orvoslást.

Hozzátette, Közép-Kelet-Európában is az elsõk között van ez a kezdeményezés, és reméli, hogy példaként szolgál majd az országon belül éppúgy, mint a régióban. Az intézmény fontos célkitûzései között említette az igazgató, hogy a magyar emberek megismerkedhessenek a több ezer éves múltra visszatekintõ és komoly szakmai követelményeket támasztó hagyományos kínai orvoslással, valamint, hogy a Magyarországon élõ kínaiak magas színvonalú ellátást kaphassanak. A központban egy öttagú tolmácscsapat is segíti a munkát.

Csaknem egy évtizede Magyarországon is oktatják a hagyományos kínai orvoslást, elsõként a Pécsi Orvosi Egyetemen indult ilyen képzés. Több olyan magyar orvosa is van a központnak, aki diplomája megszerzése után ezt is elvégezte. Az intézmény jelenleg körülbelül harminc orvost, köztük öt kínai gyógyítót alkalmaz, de létszámuk folyamatosan bõvül - mondta G. Németh György.

Tájékoztatása szerint a központ a magyar és a kínai kormány együttmûködésének kiemelkedõ részeként, a két ország miniszterelnökének februárban aláírt hosszú távú megállapodása alapján, félévnyi elõkészítõ munka után kezdi meg a munkát. Az intézmény a pesti klinikai negyedben, a Benyovszky Orvosi Központban kapott helyet, annak részeként mûködik, hatszáz négyzetméteren.

A Benyovszky Orvosi Központ - amely mintegy harmincféle egészségügyi szolgáltatást nyújt - jó szakmai kapcsolatokat ápol a területen mûködõ klinikai, kórházi és egyetemi intézményekkel, részt vesz nemzetközi tudományos programokban, koordinál hazai egészségügyi kutatási projekteket, és közremûködik az egyetemi egészségügyi képzésben is.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!