2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Két versenyt is megnyert a gyõztesForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2014-07-21 14:47:52
Ezreket vonzott a hajdúszoboszlói strandon szombaton délután megrendezett Hajdúság Szépe, valamint az Alpok-Adria nemzetközi szépségverseny helybeli fordulója.

A gyõztes tehát két szépségversenyt is megnyert. Ne szaladjunk azonban ilyen gyorsan elõre, mert bár az eredményhirdetés este volt a strand szabadtéri színpadán, a versenyt délután tekinthette meg a közönség a kalózhajó színpadán.

Tizenkét, szebbnél szebb hölgy – mindannyian Hajdú-Biharból – elõbb a helyszínhez igazodva, kalózruhában lépett a strand közönsége, valamint a tíz tagú zsûri elé. Ezt követõen koktél-m végül fürdõruhában mutatta meg bájait. A bemutatkozást is pontozták az ítészek, csak úgy, mint a fürdõ- és koktélruhás bemutatkozást. Amíg a lányok az öltözõbe készültek a következõ fellépésükre, addig az új sztár, Bogi szórakoztatta a nézõket.

A szépségverseny gyõztesének járó korona a debreceni Tóth Valéria fejére került, második helyezett lett az ugyancsak debreceni Kun Zsanett, míg a szépségkirálynõ második udvarhölgyének Tóth Tünde Anikót választotta a zsûri. A verseny elõtti nap estéjén zárult a közönségszavazás, a hajdúszoboszlói Váradi Anett kapta a legtöbb szavazatot. A Napló különdíját az esztári Farkas Erika kapta.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!