2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Támogatják a balatoni fejlesztéseketForrás: richpoi.com
Utolsó módosítás: 2014-08-01 10:14:03
A kormány fontosnak tartja és támogatja, hogy a Balaton minél vonzóbb célpont legyen a hazai és külföldi turisták számára - jelentette ki a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden Tihanyban.

A településen 350 millió forintból újult meg a hajóállomás környéke, és kerékpárút épült a hajóállomástól a révig. Kontrát Károly a kedden átadott beruházások kapcsán kiemelte, a további fejlesztésekhez szükséges uniós és nemzetközi források rendelkezésre állnak a 2020-ig tartó idõszakban, a programok kidolgozása folyamatban van. Az államtitkár jelentõs szempontnak nevezte a közlekedésbiztonságot, hozzátéve, hogy erre a most átadott kerékpárút garanciát jelent.

Tihany polgármestere, Tósoki Imre (Fidesz-KDNP) az ünnepségen emlékeztetett: 2008-ban indította el a település a kerékpárút-építési programját, amelyet három ütemre bontottak. Ezt zárta le a mostani projekt, amelynek 350 millió forintos keretébõl 150 milliót fordítottak a kerékpárút építésére, a hajóállomás környékének rekonstrukcióját pedig 200 millióból végezték el. Így a tihanyi kerékpárút hossza meghaladja a hét kilométert.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az idén Tihany nyerte meg az európai falumegújítási díjat. A döntés július elején Münchenben született meg, a díjra 29-en pályáztak. Magyarországi település korábban nem ért el helyezést ebben a versenyben. A pályázat célja, hogy felkutassák és díjazzák azokat a települési közösségeket, amelyek kimagasló színvonalon végzik fejlesztési munkájukat.

A pályázatot kétévente hirdetik meg. A díjátadó ünnepség szeptemberben lesz Svájcban, a 2012-es gyõztes Valsban.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!