Ünnepibe öltözött vendégek sorakoztak a mézeskalácsszívvel szépen díszített asztalok elõtt, melyek közepén kerámia képtartókban õrzött fekete-fehér fotográfiák „emlegették fel” az emberöltõvel ezelõtti eskük pillanatait szombaton a világraszóló kabai lakodalomban.

Árva rozmaringról, egy szál nefelejcsrõl szóló nõi énekszó csalogatott az egyik sátorhoz. A lányos házat jelképezõ helyszínen a ifjúkori piros szalagos lófarok helyett immár menyasszonyi fonatkorona szaladt ki egy jó barátnõ keze alól, majd a daloló nõk felöltöztették a menyecskét. A fiús ház felé tartva a padon ülõ asszonycsokor egyik rózsaszála odaintett a võfinek: Lajoskám, nagyon jól nézel ki – mondta hozzá.

A nemzetiszín szalagot a kalapja karimájára ültetõ, csikóbõrös kulacsot nadrágszíjába fûzõ, a szalagok százaival díszített võfélybotját kezében tartó Mester Lajos csakugyan tiszteletre méltó, kellemes látványt nyújtott.

– A mai võfik így már nem öltöznek, de 1989 óta nagyot fordult a világ. A mesterséget én Kiss Imre bácsi jósógortól tanultam és több mint háromszáz pár lagziján voltam jelen – mondta. Emlékezetes számára a tetétleni 360 fõs, vasárnap délutánig tartó mulatság és nem felejti a biharnagybajomi lakodalmat sem. – A võlegény és a menyasszony is református pap volt. A felkérést nagy megtiszteltetésnek vettem.

Sajnos, ma már csak ritkán hívnak igazi fúvós, vonós zenekart az ünnepélyre – válaszolta, majd sietve indult a fiús házhoz, ahol a Szeredás Népzenei Együttes kíséretében megkezdõdött a búcsúztatás. A lánykikérés után nászmenet indult az áldásért, majd a vacsorát, torta és éjfélig tartó tánc követte.