2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
Végkielégítések különadója – NGM: nem jár le a határidõ augusztus 25-énForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2014-08-20 18:19:26
Nem jár le a 98 százalékos különadó visszatérítésének határideje augusztus 25-én a hatályos jogszabályok alapján – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-vel.

A minisztérium emlékeztetett: a kormány az alkotmánybírósági határozatot tudomásul véve úgy döntött, hogy a végkielégítések után a jövedelemszerzés idején hatályos köztehermérték figyelembe vételével kell adózni. Ez azt jelenti, hogy személyi jövedelemadót és egészségbiztosítási járulékot kell utána fizetni.

Az NGM kiemeli: a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) csak új jogszabály alapján intézkedhet, az új jogszabály megalkotásáig érdemi döntést nem hoz.

Az érintett tárcák most olyan törvénytervezeten dolgoznak, amely alapján a befizetett különadó összegébõl az adóhatóság visszautalhatja a kétféle adómérték közötti különbséget – amennyiben egyéb vonatkozású adótartozás nem áll fenn. Az új törvénytervezetet a kormány õsszel terjeszti a parlament elé – írja a minisztérium.

A sajtóhírekkel ellentétben az adóhatóság az eddig benyújtott 98 százalékos különadó visszaigényléseknél egyetlen esetben sem indított vagyonosodási vizsgálatot és nem szabott ki büntetést – tájékoztatott az NGM.

A NAV korábban közölte: 2014. július 29-ig 275 különadóval érintett önellenõrzés érkezett, ezek közül ötöt hibásan töltöttek ki és nyújtottak be, a javításuk folyamatban van. A további 270 önellenõrzési bevallás feldolgozása megtörtént, az ellenõrzésre történõ kiválasztás, az ellenõrzések lefolytatása folyamatban van, eddig 180 ellenõrzés elrendelése történt meg, azonban egyetlen elsõ fokú határozatot sem adott ki a NAV.

Kurucz Éva kormányszóvivõ július 9-én az MTI-nek elmondta: a baloldali kormányok hatalmas összegû és indokolatlan végkielégítéseket osztottak ki az akkori vezetõknek. Mindez joggal sértette a magyar emberek igazságérzetét, ezért az Országgyûlés 2010-ben a kormány javaslatára a 98 százalékos különadó bevezetésérõl döntött.

A strasbourgi bíróság és az Alkotmánybíróság késõbbi döntése alapján ugyanakkor a különadó az adózónak visszajár. A 2 millió forint feletti végkielégítéseket terhelte a törvény a 98 százalékos különadóval.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!