2024. április 20. Szombat, Tivadar.
 
Kormányszóvivõ: október végére várható a szociálistûzifa-pályázatok eredményhirdetéseForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2014-10-12 14:45:18
Várhatóan október végén hirdet eredményt a Belügyminisztérium a szociálistüzelõanyag-programban, amelyre több mint kétezer település pályázott – mondta a kormányszóvivõ szerdán.

A kormany.hu oldalon látható videóban Kurucz Éva közölte: a fûtési szezon közeledtével azokon az ötezer lakosúnál kisebb településen élõ rászorulókon segít a kormány, akik tûzifával vagy szénnel fûtenek.

A kormány idén hárommilliárd forintot fog szétosztani a kistelepülések között. A támogatást elnyerõ településeken az önkormányzatok helyi rendelete szerint dõl majd el, hogy kik részesülhetnek tüzelõanyag-támogatásban – fûzte hozzá.

Elõnyt élveznek a kisnyugdíjasok és a halmozottan hátrányos helyzetû családok. Háztartásonként legfeljebb öt köbméter tûzifa vagy tíz mázsa szén lehet a támogatás, amelyet legkésõbb február közepéig ingyenesen kapnak meg a jogosultak – hangzott el.

A szóvivõ emlékeztetett, hogy a tûzifa ára is csökkent tíz százalékkal az állami erdõgazdaságoknál, és ezzel a lehetõséggel bárki élhet. A rezsicsökkentés tehát folytatódik – jelentette ki Kurucz Éva.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!