2024. április 20. Szombat, Tivadar.
 
Vállalatok adtak tippeket az elhelyezkedéshezForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2014-10-21 19:27:11
A gazdaság és az oktatás kapcsolata volt a téma a Természettudományi és Technológiai Kar 4. Szakmai Napján, ahol 14 cég mutatkozott be.

Az autógyártás, a biotechnológia, az élelmiszeripar, a gyógyszeripar, az informatika, mûanyagipar és a vegyipar területérõl is voltak cégek a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar 4. Szakmai Napján, melyet október 21-én, kedden tartottak a Kémiai Épület K/1-es elõadótermében.

Pintér Ákos dékán köszöntõjében kiemelte: nagy öröm, hogy a nagyvállalatok és multinacionális cégek mellett hazai kis- és középvállalkozások is bemutatkoznak a rendezvényen, a nagy létszámban megjelenõ hallgatókat pedig arra biztatta, hogy éljenek a lehetõséggel, lépjenek kapcsolatba a cégekkel.

Az elõadások során a hallgatók a vállalkozások profilja mellett megismerhették a cégek igényeit, az általuk preferált végzettségeket, az egyes munkaterületek sajátosságait és a munkakörnyezetet is. Az egyetemi programok és karrierlehetõségek ismertetésén túl a cégek hasznos tippeket adtak a fiataloknak tanulmányaik folytatásához és az elhelyezkedéshez.

A bemutatókat követõen a duális képzés kapcsán felmerülõ kérdésekrõl egyeztetett a cégvezetõkkel Pintér Ákos dékán, aki kiemelte, fontos, hogy a cégek folyamatosan visszajelzéseket adjanak a képzésekkel kapcsolatban, mert az intézmény csak akkor tud tökéletesen megfelelni az igényeknek.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!