2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
Jogerõsen hét és fél, illetve kilenc év börtön az algériai késes rablóknakForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2014-10-31 16:14:46
A Debreceni Törvényszék hét és fél, illetve kilenc év szabadságvesztésre ítélte jogerõsen azt a két algériai menekültet, akik 2013 májusában késsel felfegyverkezve raboltak ki két lányt Debrecenben. A másodfokú bíróság ugyanakkor fegyházról börtönre enyhítette a Debreceni Járásbíróság elsõfokú ítéletét – közölte a törvényszék szóvivõje szerdán az MTI-vel. Tatár Tímea elmondta: a két férfit a szabadulásukat követõ idõszakra tíz évre kiutasították Magyarországról.

Hutkai Marianna tanácselnök indoklásában kiemelte: a szabadságvesztés mértékét illetõen a törvényszék osztotta az ügyészség álláspontját, miszerint példás, de nem túlzott büntetésrõl van szó. A végrehajtási fokozatban ugyanakkor a másodfokú tanács úgy határozott, hogy van mód enyhítésre. A vádlottak fiatal felnõttek, idegen országban vannak fogva tartva, nem ismerik a nyelvet, így nehezebben viselik a fogva tartást. A Debreceni Törvényszék emiatt mérsékelte börtönre a szabadságvesztés végrehajtási fokozatát.

A két fiatal algériai a debreceni menekülttáborban élt, és menedékkérelmük elbírálása miatt tartózkodtak Magyarországon; 2013. május 20-án éjszaka támadtak rá egy hazafelé tartó ikerpárra a Mátyás király utcában: K. Mohamed az egyik lány nyakához kést szorított, S. Ahmed a másik lányt földre rántotta és kétszer ököllel arcul ütötte. Egyikõjük válláról a táskát tépték le, másikuk kezébõl a telefont csavarták ki, majd futásnak eredtek. A közelben lakó lányok hazarohantak és értesítették a rendõrséget. A járõrök a Sámsoni úti befogadó állomás felé menekülve találták meg a két rablót.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!