2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
Novembertõl drágul az áramForrás: Haon
Utolsó módosítás: 2009-10-16 09:23:57
Legutóbb júliusban, az áfa emelés miatt volt áremelés, de jövõre is nõ a tarifa.

Országosan 3-6 százalékkal emelkedik a lakossági áram ára novembertõl - tudta meg a Magyar Televízió Híradója. Budapesten és az ÉMÁSZ hálózatában ez kilowattóránként 1 forint, az E-ON-nál pedig körülbelül 2 forintos drágulást jelent.

 

14.22 Már hivatalos: novembertõl drágul az áram

Novembertõl 1,3 és 6,2 százalék közötti mértékben drágul az áram fogyasztói ára - olvasható a Magyar Energia Hivatal honlapján. A négy magyarországi áramszolgáltató még szeptemberben jelezte a tervezett áremelés mértékét, amelyet a Magyar Energia Hivatal hagyott jóvá.

A legnagyobb áremelés (6,2 százalékos) az E.ON szolgáltatási területén lesz novembertõl. Ez a mérték azonban így is több mint 2 százalékkal elmarad a szolgáltató által kért díjemelés mértékétõl. A DÉMÁSZ 3,9, az ELMÛ 2,4, míg az ÉMÁSZ 1,3 százalékkal drágítja szolgáltatásait november elsejétõl. Az utóbbi három áramszolgáltató eredeti áremelési kérelmét hagyta jóvá a Magyar Energia Hivatal.

Legutóbb júliusban, az áfa emelése miatt volt áremelés. Az áfa mértéke akkor 20-ról 25 százalékra nõtt, míg a drágulás mértéke átlagosan 7,5 százalékos volt.
Az Energia Hivatal pénteken teszi közzé az új, hivatalos tarifákat. Egy átlagos fõvárosi lakás számlája pár száz forinttal lesz több, de aki villannyal fût, annak jóval többet kell fizetnie.

Az indoklás szerint azért lesz áremelés, mert a szolgáltatók által megvásárolt villamosenergia is többe kerül. Legutóbb egyébként júliusban, az áfa emelés miatt volt áremelés, de jövõre is nõ a tarifa, ugyanis a szolgáltatókat törvény kötelezi arra, hogy több "zöld" áramot vásároljanak, ami viszont drágább - hangzott el a köztévében.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!