2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Meglepõen olcsó ajánlatok: így lehet tízezreket spórolniForrás: richpoi.com
Utolsó módosítás: 2014-11-04 08:00:31
Kötelezõ gépjármû-felelõsségbiztosítás (kgfb), lakásbiztosítás – közeleg a biztosítóváltás ideje. Sokakban még mindig bizonytalanságot okoz a kérdés, mikor váltsunk, és mikor tartsuk meg régi kötvényünket. Errõl is szó volt a Napközben korábbi adásában.

Németh Péter, a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. értékesítési igazgatója kiemelte, a kötelezõ biztosítások díjai az utóbbi években annyira lementek, hogy manapság már csak néhány százalékos, esetleg tízszázalékos változás várható. Ez a legtöbb autós számára évi 1000-1200 forintos díjváltozást jelentene, amiért már nem biztos, hogy érdemes váltani. Ezt a gépkocsi-tulajdonosok is érezhetik, mert a korábbiaknál kevesebben rohannak lecserélni a biztosításukat.

Más a helyzet a Casco-val, ugyanis még nagyon sokan a régi szerzõdésükön „üldögélnek”, mások, szintén nagy számban pedig azt gondolják, hogy ez a fajta kiterjedt biztosítás túlságosan drága. Nekik érdemes megnézniük a Cascók díjait.

Hozzátette: arra érdemes figyelni, hogy a két díj, a kgfb és a Casco együttesen mennyibe kerül, de utóbbi esetében nem biztos, hogy a legolcsóbb éri meg leginkább. Az a Casco ugyanis, amelyik valamivel kevesebbe kerül, elõfordulhat, hogy nehezebbé teszi a kárrendezést, mert például csak egy helyen van hozzá kárfelvétel az országban. Fontos szempont tehát, hogy a biztosítónak sok helyen van szolgáltatása, sok javítómûhely dolgozik vele, gyors a kárrendezés. Ennek esetleg javítómûhelyekben lehet utánakérdezni, illetve a biztosító honlapján is lehet tájékozódni.

Vasas Éva, az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület munkatársa arról beszélt, a legjellemzõbb panasz, a biztosítóknál kapott rossz tájékoztatás. Elõfordul ugyanis, hogy az ügyfél bemegy a biztosítóhoz, megkérdezi, melyik a legolcsóbb biztosítás, aztán kap egy összegszámot, de a kiküldött kötvényen már nem ez szerepel.

A fogyasztóvédelmi szakember szerint a másik fontos kérdés a megfelelõ fizetési mód kiválasztása, nem mindegy ugyanis, hogy sárgacsekkrõl áttérünk-e a beszedési megbízásra. Elõbbi ugyan kicsit maradi, de biztos, hogy eljut a pénz a biztosítóhoz, míg ha valaki ezt a tételt elfelejti megjelölni a beszedési megbízáskor, elmaradhat a biztosítási díj megfizetésével. Hozzátette: ugyancsak fontos, hogy amikor biztosítót váltunk – akár kgfb-ról, akár lakásbiztosításról van szó – mindenképpen be kell tartani a harmincnapos határidõt, és amíg tart a régi, fizetni kell. Az igényérvényesítés kapcsán Vasas Éva felhívta a figyelmet, hogy új rendszer van, és ha nem sikerül zöld ágra vergõdni a biztosítóval, akkor a pénzügyi békéltetõ testülethez lehet fordulni.

Németh Péter arra is kitért, ha a biztosítóváltással megtakarítható összegekrõl van szó, akkor igazából a lakásbiztosításokról kell beszélni. Még mindig nagyon sokan vannak, akik akár évi 50-60 ezer forintot is megspórolhatnának a lakásbiztosításuk lecserélésével, vagy egyáltalán, csak korszerûsítésével. Ha valaki a kgfb-n takarít meg 10 százalékot, az ezer forint per év, Cascónál már 8-10 ezer forint is lehet a csökkenés, lakásnál pedig 10 százalék – vagy annál is több – már lényegesen nagyobb pénzt jelent. Hozzátette: a lakásbiztosítások ma már meglepõen olcsók, és nagyon jó szolgáltatásokat tartalmaznak.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!