2024. április 19. Péntek, Emma.
 
Varga: jelentõs az érdeklõdés a diplomamentõ program iránt Forrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2014-11-04 10:17:20
Már csaknem négyezer fiatal vesz részt a diplomamentõ program nyelvtanfolyamain, másfél hónap alatt 340 képzés indult el az ország 82 településén. Eddig 31 ezren jelezték, hogy szeretnének részt venni a programban, élénk az érdeklõdés, amit jelez, hogy az elmúlt 4 hét alatt ezerrel nõtt a regisztráltak száma – mondta a nemzetgazdasági miniszter.

Varga Mihály az MTI-nek adott nyilatkozatában emlékeztetett: az elsõ képzések augusztus utolsó napjaiban startoltak. A most futó tanfolyamok mellett további 329 képzés vár indításra.

“A számokból látszik, hogy ideális csoportlétszámmal folynak az oktatások, hiszen 12 fõs kiscsoportokban jól lehet haladni a nyelv elsajátításában” – mondta.

Hozzátette: mindenkinek szeretnének lehetõséget adni arra, hogy olyan képzést találjon a választott településen, ami elfoglaltságának, elõzetes nyelvtudásának megfelel. A résztvevõk száma az év végére a tervek szerint eléri a 10 ezret – közölte.

Varga Mihály hangsúlyozta, a program segíteni kíván azoknak, akik nem tudták önerõbõl finanszírozni a nyelvi képzést, mert a fõiskolai/egyetemi évek alatt nem rendelkeztek ehhez megfelelõ jövedelemmel, vagy az iskolából kikerülve a családalapítás miatt erre nem volt anyagi lehetõségük. A diákok 75 százaléka angol, 25 százaléka német, 2 százaléka francia nyelvoktatásra jelentkezett.

A miniszter szerint a program tapasztalatai és eredményei alapján lehet majd dönteni arról, szükség van-e a folytatásra.

Hozzátette, rengeteg levelet kapnak a regisztráltaktól, akik valóban úgy élik meg, utolsó lehetõséget kaptak arra, hogy ingyenesen tanulhassanak nyelvet, így megszerezve a nyelvvizsgát és ezzel a diplomát. Jelentõs az érdeklõdés a gyesen, gyeden levõk körében is, akiknek a program a gyermeknevelés mellett kínál lehetõséget arra, hogy a friss diplomával érvényesüljenek a munkaerõ-piacra visszatérve.

Felmérések szerint Magyarországon mintegy 50 ezren nem tudják átvenni diplomájukat nyelvvizsga hiánya miatt. 2013-ban 37 ezer hallgató szerzett diplomát, további 8800-an (19 százalék) azonban csak záróvizsga bizonyítványt kaptak, mert nem rendelkeztek az elõírt nyelvvizsgával.

A nemzetgazdasági miniszter 2013. december 30-án döntött a 3 milliárd forintos költségvetésû diplomamentõ program támogatásáról, amelynek a legfontosabb elvárása az, hogy a résztvevõk 2015. december 31-ig sikeres nyelvvizsgát tegyenek. A résztvevõk számára a képzés ingyenes. A nyelvvizsga költsége az egyént terheli, de regisztrált munkakeresõknél a program ezt is átvállalja.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!