2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Költségvetés – PDSZ: pedagógusokat bocsáthatnak el a forráskivonás miattForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2014-11-04 12:03:24
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint százmilliárd forintos forráskivonást hajtanak végre a középfokú oktatás területén, ami miatt pedagógusokat bocsáthatnak el.

Mendrey László, a PDSZ elnöke hétfõi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, régen látott megszorítás a 2015-ös költségvetésbõl kiolvasható forráskivonás, amelynek legnagyobb vesztese a középfokú oktatás lesz.

Elmondása szerint jelentõsen csökkenteni fogja a közoktatás spektrumát a forráskivonás, és úgy mérséklik a középfokú oktatásban résztvevõk számát, hogy csökkentik a párhuzamosan indítható osztályok számát. Ez viszont elõre vetíti, hogy kevesebb diákhoz kevesebb tanár is kell – fûzte hozzá.

Mendrey László azt kérte a parlamenti képviselõktõl, hogy a költségvetés közoktatásra vonatkozó részét tárgyalják újra vagy ne fogadják el.

Jelezte, hogy levelet küldött minden szakszervezetnek, amelyekkel 2011-ben megalakították a sztrájkbizottságot, és arra kérte õket, hogy egyeztessenek a következõ lépésekrõl. Hangsúlyozta: ha nem jutnak eredményre a képviselõkkel, akkor “van oka” a sztrájkbizottsági tárgyalásoknak, és ha ezek nem vezetnek eredményre, akkor el kell gondolkodni a további érdekérvényesítõ lépésekrõl. Kérdésre válaszolva elmondta, nem tartja kizártnak sem az utcára vonulást, sem a sztrájkot.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!