2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
Védõoltások: az ÁNTSZ honlapot indított a rémhírek ellenForrás: richpoi.com
Utolsó módosítás: 2014-11-04 13:47:27
Új internetes oldalt hozott létre az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) a védõoltásokkal kapcsolatos tévhitek eloszlatására.

A védõoltásoknak köszönhetjük, hogy mára hazánkban szinte teljes elfelejthettünk olyan súlyos fertõzõ megbetegedéseket, mint például a kanyaró vagy a járványos gyermekbénulás. Emiatt sajnos vannak olyanok is, akik megkérdõjelezik a védõoltások létjogosultságát. Pedig a feledésbe merült fertõzõ betegségek újra megjelenhetnek, ha az átoltottság egy bizonyos szint alá csökken. A különbözõ vakcinákkal kapcsolatos oltásellenes nézetek folyamatosan terjednek az internetes oldalakon, közösségi portálokon, de elektronikus levelekben is. A tévhitek eloszlatására az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat új internetes oldalt hozott létre, amit www.antsz.hu/oltasbiztonsag címen lehet elérni.

Miközben a védõoltások következtében sok fertõzõ betegség ritkává, szinte ismeretlenné vált, a szülõkben, sõt néha az egészségügyi dolgozókban is – tévesen – az a vélemény alakulhat ki, hogy a továbbiakban nincs szükség védõoltásokra. Az emberek már nem félnek azoktól a betegségektõl, amelyeket nem látnak nap mint nap a közvetlen környezetükben, és amelyekkel kapcsolatban nincs személyes élményük.

Eközben pedig erõre kapnak azok a valóságtól elrugaszkodott összeesküvés-elméletek, amelyek kitalált tudósokra, vagy éppen minden tudományos alapot nélkülözõ nemzetközi kutatásokra hivatkoznak. Az írásokban csúsztatások, tárgyi tévedések jelennek meg és elõfordul az is, hogy valós tényeket tüntetnek fel hamis színben. Rendszeres, hogy az egyes fertõzõ betegségek súlyos egészségkárosító hatását bagatellizálják, így próbálják meg a közvéleményt befolyásolni.

Tavaly több tízezer gyermeket betegített meg Európa más országaiban például a rubeola és a kanyaró, melynek a legfõbb oka az oltásellenes nézetek terjedése. Magyarországon a következetesen végrehajtott Nemzeti Védõoltási Programnak köszönhetõen sokkal jobb a helyzet, például 2002. óta nem fordult elõ hazai eredetû kanyaró megbetegedés. 2013-ban összesen egy külföldrõl importált, laboratóriumi vizsgálattal is megerõsített kanyaró megbetegedést diagnosztizáltak, a rubeola esetében pedig ez a szám nulla!

Az új, www.antsz.hu/oltasbiztonsag oldal közérthetõen foglalja össze a védõoltások hatásmechanizmusát és kitér a várható mellékhatásokra, és azok gyakoriságára is. Hangsúlyozni kell, hogy a különbözõ oltásellenes írásokban sokszor emlegetett mellékhatások a legtöbbször mindössze múló, enyhe tüneteket jelentenek. Ilyen lehet az oltás helyén fellépõ enyhe duzzanat, bõrpír, múló fájdalom, esetleg fejfájás, kisebb hõemelkedés. Az oltást követõen esetlegesen jelentkezõ nemkívánatos esemény minden esetben bejelentendõ és kivizsgálandó. Az oltást követõ nem kívánatos események adatbázisa hazánkban mindenki számára hozzáférhetõ és nyilvános.

A rutinszerûen alkalmazott védõoltások révén megelõzhetõ fertõzõ betegségek járványügyi helyzete hazánkban kiváló. Ennek oka a magas átoltottság és a védõoltásokkal kapcsolatos járványügyi felügyeleti tevékenység. Nem szabad elfelejteni, hogy a védõoltással megelõzhetõ fertõzõ betegségek veszélyesek: a betegség súlyosságától függõen a betegek akár kórházba is kerülhetnek, a gyógyulást követõen maradandó egészségkárosodás is elõfordulhat, és egyes esetekben akár halálos kimenetelû is lehet a fertõzés.

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat fontosnak tartja leszögezni, hogy az oltással kapcsolatos kockázatok összehasonlíthatatlanul, nagyságrendekkel kisebbek annál, mint amit a velük megelõzhetõ súlyos fertõzõ betegségek, a szövõdmények jelenthetnek.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!