2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
A mentõk új terepjárókkal készülnek a téli idõreForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2014-11-17 19:13:46
Téli üzemmódban a közlekedési szervezetek és a védelmi szolgálatok.

A téli felkészülés keretében koordinációs értekezletet tartott a megyei katasztrófavédelem a társ-, és együttmûködõ, valamint az önkéntes és karitatív szervezetek részére pénteken – tájékoztatott Kelemen-Madai Petra, a megyei katasztrófavédelem szóvivõje. Szabó Imre, a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság megyei polgári védelmi fõfelügyelõje elmondta: már felmérték, ellenõrizték a befogadó- és melegedõhelyeket, szükségparkolókat, számba vették a kockázati helyszíneket, a nagyobb havazás esetén elzárttá váló településeket.

Téli üzemmódba állt át minden együttmûködõ partner, így a megyei rendõr-fõkapitányság, a Hajdú Volán, a MH. 5. Bocskai István Lövészdandár, a MÁV és a Debreceni Mentõállomás gépjármûvei is.

– A TIGÁZ DSO egy úgynevezett üzemmenet folytonossági tervvel biztosítja, hogy a baj óráiban se maradjon ellátatlanul közel 300 ezer fogyasztója – mondta a szolgáltatót képviselõ Kékis András. Az áramszolgáltató is belsõ gyakorlatokat tartott, illetve a transzformátor állomások és fõelosztó hálózatok téliesítése is megtörtént.

– A Közút és a Hajdú Volán szakemberei is felkészültek, elõbbi összesen 33 géppel és elegendõ szóróanyaggal áll készenlétben az utak letakarítására.

A Hajdú Volánt Mezõ Tibor képviselte, aki kiemelte, ha szükséges, át tudnak állni 24 órás szolgálatba. – Egyetlen utast sem hagyunk a hidegben, a zord idõjárás esetén a várótermeket is meg tudjuk nyitni – tette hozzá.

Harcsa János, a mentõállomás mûszaki vezetõje arról számolt be, hogy a megyében naponta 51 jármû végez mentést, ez a szám az éjszakai órákban 35 kocsit jelent. Két új, terepjáró képességû autó is dolgozik Hajdúnánás és Létavértes térségében, ahol ez a rosszabb útviszonyok miatt nagy segítséget jelent.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!