2022. május 18. Szerda, Erik, Alexandra.
 
A többségnek gondolkodnia sem kell a forintosítás elfogadásánForrás: richpoi.com
Utolsó módosítás: 2014-11-19 08:56:38
A japánjen-alapú hitellel rendelkezõknek érdemes lesz összevetni a forintosítási ajánlatot jelenlegi helyzetükkel, de az biztos, hogy a svájcifrank-hitelesek közül mindenki jobban jár a váltással – mondta a Kossuth Rádióban Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetõje.

A Kúria azt mondta, hogy van, amit lehet, és van, amit nem – ezt válaszolta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetõje arra a kérdésre, mi változtatta azt az elképzelést, hogy a devizahitelek piaci árú forintosítása nem jó, amirõl Kósa Lajos alelnök nyilatkozott korábban. Rogán Antal a 180 perc keddi adásában hozzátette, a Kúria, amely az egykori legfelsõbb bíróságnak megfelelõ nagy súlyú jogintézmény, nem megváltoztatta az elképzelésüket, hanem az Európai Bíróság véleményének kikérése után is azt mondta, a bankokat el lehet számoltatni, de nem lehet rájuk egyoldalúan áthárítani az árfolyamkockázatot.

A Fidesz országgyûlési képviselõcsoportjának vezetõje hangoztatta, õk erre azt mondták, szeretnék, ha a devizahitelesek olyan jól járnának, mint ha forinthitelt vettek volna fel. Ezt úgy sikerült elérni, hogy amit a bankok nem engedtek az árfolyamból, azt az emberek megkapják a bankok elszámoltatásával. Az utóbbiról szóló törvény eredményeképp csökkennek a törlesztõrészletek, mert kisebb lesz a tõke, alacsonyabbak lesznek a kamatok, és a fair bankokról szóló jogszabály alapján nem változhatnak. A forintosítás tehát piaci alapon valósul meg, de a mivel a tartozás alacsony kamatú forinthitellé változik, kiszûrõdik az árfolyamkockázat.

A frakcióvezetõ szerint egy átlagos svájcifrank-alapú hitel esetében, márciustól vagy áprilistól – attól függõen, melyik bank a kölcsönnyújtó – 25-30 százalékkal kisebb lesz a törlesztõrészlet. Ez a kisebb, nagyjából 6 millió forintos hiteleknél havi 25 ezer forintos csökkenés, ami hosszú évekre stabilizálódik. Árfolyamkockázat ugyanis már nincs, a kamat mértéke pedig visszatér a felvételkori szintre, amit a fair bankokról szóló törvény legalább öt évre rögzít – tette hozzá.

Négy esetben maradhat a devizahitel

Rogán Antal arról is beszélt a devizahitelesek január vagy február végén megkapják az értesítést a bankjuktól, abban közlik velük, hogy mennyit kapnak vissza, hogyan csökken a tõkéjük, hogyan változik a kamatuk, és megkapják a forintosításra vonatkozó ajánlatot is. Devizahiteles négy esetben maradhat valaki: ha jövedelme teljes egészében devizában van, ha a törlesztõrészlete nem haladja meg a fizetésének a tíz százalékát, ha 2015 végéig lejár a hitelük.

A negyedik eset, ha a bankok VIP-ügyfeleinek adott, speciális kamattal számolt kölcsönrõl van szó, illetve egyes japán jen alapú hiteleknél is megtartható a devizahiteles pozíció. Utóbbiaknál ugyanis lehet, hogy a törlesztõrészlet kisebb lesz, de a kamat mértéke nem csökken a mostanihoz képest. Nekik érdemes lesz összevetni a forintosítási ajánlatot jelenlegi helyzetükkel, de az biztos, hogy a svájcifrank-alapú hitellel rendelkezõk közül mindenki jobban jár a váltással. A devizahitelesek 99 százalékának gondolkodnia sem kell, a pozíciója egyértelmûen javulni fog – tette hozzá.

Az MNB nem tudja befizetni a forintosításon nyert összeget a költségvetésbe

Arra az ellenzéki kritikára, hogy a forintosításon 100 milliárdot nyer a Magyar Nemzeti Bank (MNB), Rogán Antal azt mondta, korábban, amikor a jegybank elõzõ elnöke, Simor András idején az intézmény évrõl évre veszteséget jelentett, nem lehetett hallani ezeknek az ellenzéki politikusoknak a hangját. Voltak évek, amikor az MNB vesztesége tízmilliárdokkal rontotta a költségvetés helyzetét, a hiányzó összeget adók formájában az emberektõl kellett elvenni. Ma fordított a helyzet, az MNB nyereséget tud kimutatni, amelyet azonban az európai uniós szabályok miatt sajnos nem fizethet be a költségvetésbe. Hangoztatta: a jegybank most nagyon sokat segít a devizahiteleseknek, mert biztosítja a devizát a bankoknak a hitelek átváltásához, így nem rontja az árfolyam-pozíciót, és segíti, hogy a folyamat zökkenõmentesen és egyszerre tudjon végbemenni 2015-ben.

Nem cél a dohányipari nagykereskedõk kiszorítása

Az adótörvények, illetve annak kapcsán, hogy a dohánygyártóknak és -kereskedõknek rendkívüli egészségügyi hozzájárulást kell fizetniük, valamint létrejön egy dohány-kiskereskedelmi ellátó, a frakcióvezetõ azt mondta, egyértelmû céljuk a dohányzás visszaszorítása. Emellett arról is gondoskodni akarnak, hogy a magyar gyártók pozíciója ne romoljon, hanem, ha lehet, javuljon. Arra a kérdésre, hogy ez a dohányipari nagykereskedõk kiszorítása-e, a politikus azt válaszolta, nem, ezt egyáltalán nem mondaná. A nagykereskedõk ugyanúgy kifejthetik a tevékenységüket – fontos cél, hogy minden dohányboltba azonos feltételekkel, azonos árakon jusson el a hazai és a külföldi dohány, egyaránt. Hozzátette: õ maga a dohánykereskedelem részleteirõl csak nagy átlagban tud beszélni, fogalma sincs, az hogyan mûködik; a törvény céljairól tud beszélni, a részleteirõl kevésbé.

Az élelmiszer-biztonsági felügyeleti díj emelkedése kapcsán arra utalt, az intézkedés nem fog munkahelyeket veszélyeztetni, az ország minden pontján óriási üzleteket mûködtetõ multik már az elõzõ években is fizetek ilyen adót – mértékében is hasonlót –, mégsem zártak be üzleteket, és nem voltak hatalmas elbocsátások.

A hétfõ esti Kossuth téri tüntetésrõl Rogán Antal azt mondta, az elmúlt három választáson, amelyeket a kormánypártok nyertek meg, mindenki elmondhatta a véleményét. Vannak, akik ezek eredményét nem tudják elfogadni, õk most az utcán keresztül próbálnak nyomást gyakorolni a kormányra, amit megtehetnek, de ez nem téríti el a kabinetet a céljaitól.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!