2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
A hõszolgáltató is áttértForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2014-11-20 09:48:37
Eddig évente kétszer olvasták le a melegvíz-mérõket (májusban és novemberben), így két alkalommal (júniusban, illetve a decemberben) korrigálhatták a számlában a havonta fizetett átalány (pontosabban részfizetés) és a ténylegesen felhasznált hõ- illetve melegvíz-mennyiség közti különbséget. Olvasói megjegyzés és az arra érkezett reagálás.

Idén elõször a novemberi leolvasás már elmarad (novemberben így most már csak a hideg vizes mérõket olvassák le, a meleget nem). Ugyan a hõszolgáltató minden számla alján jelzi május óta, hogy a következõ leolvasás ideje 2015 májusa, és a honlapjukon is olvasható, mégis sokan csak most fognak szembesülni a novemberi leolvasás elmaradásával. (Erre utal, hogy épp mostanság látni a házunkban: azok a lakók, akik kiírják az ajtóra a mérõállásokat a novemberi leolvasáshoz, rutinból a meleg vizest is kiírták).

Mindebbõl az is következik, hogy elszámolás is csak évente egyszer lesz most már, azaz a hõszolgáltató így már egy éven keresztül fogja használni a pénzünket, amíg a tényleges fogyasztások alapján az elszámolás meg nem történik. (Az E.On egyébként már hosszú évek óta ezt csinálja, évente egyszer olvas le, és amúgy átalányt, illetve részfizetést szed – azzal a különbséggel, hogy ott megmaradt a lehetõség havonta mérõállást közölni, s ez alapján havonta a tényleges fogyasztás alapján fizetni.)

- M. Kerekes János, Debrecen -
Bármikor módosíthatnak

A számlázási tevékenységünket érintõ jogszabályváltozások hatásait mérsékelve, a kiállítandó számlák egyszerûsítése érdekében áttértünk a díjalkalmazási rendeletben korábban elõírt évi egy alkalommal történõ elszámolásra, úgy a fûtési, mint a használati melegvíz-szolgáltatás területén.

Döntésünket az a tény is elõsegítette, hogy az átállás már csaknem 20 ezer lakás esetében – a közösség (díjfizetõk) saját döntése a költségosztás bevezetésérõl – lényegében megtörtént. Az egységes elszámolási rendszer ehhez igazodott – figyelembe véve a jövõbeli folyamatokat (további költségosztós épületek) – vagyis azon épületek esetében is az évi egy alkalommal történõ elszámolás került bevezetésre, ahol a lakások fûtött légtérfogata alapján osztják meg a költségeket a díjfizetõk egymás között.

A fûtési hõfelhasználás elszámolásához hasonlóan a használati meleg víz elszámolását is az évi egy alkalommal történõ elszámolásra állítottuk át. Elõzõleg megvizsgáltuk a díjfizetõink hat havi és éves felhasználásait, s gyakorlatilag a féléves és egyéves idõszakok között lényeges eltérés (létszám, használat változás nélkül) a havi átlagos mennyiségek között nincs.

Azon lakásoknál, ahol díjfizetõ változás történt, bejelentéskor mérõállás közléssel az elköltözõ díjfizetõvel elszámolunk, az új díjfizetõ pedig bejelenti a várható havi használati meleg víz mennyiségi igényét, amelyet részfizetésként számlázzunk részére. Tekintettel arra, hogy a részfizetés módosítására széles határok között van lehetõsége a díjfizetõnek, változás esetén nem szükséges megvárnia a leolvasást illetve az elszámolást, hiszen a módosítást bármikor megteheti, tehát senkit kár nem ér a ritkább, s ezért erõforrás-takarékos, évi egyszeri leolvasási rendszer alkalmazása miatt.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!