Sokan nem vállalják magukért a felelõsséget. Problémáikért hibáztatják a körömre csapó tanárt, a rosszul szeretõ szülõt, a félrediagnosztizáló orvost. Ezek azonban csak okok, a jelenlegi vonásaimért én vagyok a felelõs – hívta fel a figyelmet Orosz Katalin klinikai szakpszichológus pénteken a Vojtinában. A Perinatus Alapítvány szakmai vezetõjét Láposi Terka invitálta meg a „Beszélgetõs estre”, ahol szólt arról hogyan vált hivatásává a saját születési traumájának életen át tartó öngyógyítása.

– Mindig éreztem, hogy a megfoghatatlan gondjaim megfejtéséhez a születésemig kell visszanyúlnom. Mindenkinek vannak ilyen segítõ pillanatai, könyvélmény, elõadás, hosszan a fülben csengõ mondatok – kezdte Orosz Katalin. A születés annyira elemi és meghatározó az életünkben, hogy pár perc beszélgetés után nagy biztonsággal megmondható egy felnõttrõl, ha nehézségek közepette látta-e meg a napvilágot. A háborítatlan szülés – amely eszméje alig negyven éve indult Franciaországból – az egész életünkre, egészségünkre hatással van és ez szerencsére ma már jelentõs törekvése az egészségügynek, illetve a magyar édesanyáknak is.

Gügyögõ intelligencia

A hatvanas években még természetes volt, hogy érzéstelenítés nélkül operáltak csecsemõket. A magzatra érzéketlen „húscsomóként” tekintettek, az újszülöttrõl pedig az volt az általános vélekedés, hogy semmire sem fog emlékezni abból, ami élete kezdetén történt vele. Ma már pontosan tudjuk, hogy minden érzékszerv azonnal mûködni kezd, amint kifejlõdik.

Édesanyákat kértek meg, hogy egy bizonyos dalt terhességük minden napján játsszanak le a hasuk közelében. Késõbb az újszülöttek szájába olyan cumit adtak, amely érzékelve a szopás sebességét, azzal párhuzamosan változtatja a baba fejére helyezett fülhallgatóból szóló két zenét. A csecsemõk két alkalmat követõen rájöttek, hogy a cumi gyors vagy épp lassú szívkodásával elérhetik e váltakozást és három perc után mindannyian a méhben hallott muzsikát választották. Jobb, ha tudjuk a világ egyik legintelligensebb lénye fekszik a bölcsõben – fogalmazott a doktornõ.

A méhben az ötödik hónaptól figyeltek meg érzelmi mimikát. A kismama szorongásából, feszültségébõl a magzatnak is bõven kijut. A lelkin túl fizikai hátrányt okoz a tartós stressz, a sokat görcsölõ anya megfeszült izmai miatt kevesebb vér – tápanyag, oxigén – jut a méhbe. Nem elvárható persze, hogy bárki paradicsomi nyugalomban töltsön kilenc teljes hónapot, az már annál inkább, hogy a kismama hangosan kimondja: most dühös vagyok, de nem rád gyermekem, téged ugyanúgy szeretlek és biztonságban vagy. A magzattal való kommunikáció egyébként is kulcskérdés, mert ezzel elismerjük a létezését és autonómiáját. Akárcsak azzal is, hogy neki is köszönünk a várandós nõn kívül.

A stresszes anyát, csak akkor figyelmeztessük erre, ha annak leküzdésére eszközt is tudunk kínálni neki. Ez lehet relaxációs technika vagy egy nagy beszélgetés. A pozitív megerõsítõ mondatok és a megoldás hiányában azonban több feszültséget okozunk a felhívásunkkal, mintha egy szót sem szólnánk.

Méhtapasztalat

Orosz Katalin pályája során számtalanszor bebizonyosodott: az anyaméh „emlékszik” és tapasztalatait „megosztja” a benne fejlõdõ következõ magzattal. A mondatra megnyílt a közönség. A jelenlévõk egyike elmesélte: méhen kívül terhessége okán veszítette el gyermekét, majd késõbb kisfia született. Õ – bár nem szóltak neki elhunyt nõvérérõl – ötévesen rajzolt egy fát, amin angyalka volt és állította róla, hogy ez az õ testvére. Egy másik édesanya arról számolt be, hogy gyermeke egy rég meglévõ játékcsalád – anya, apa, kisbaba – negyedik tagját kezdte követelni, amikor õ maga még nem is sejtette, hogy ismét áldott állapotban van.

– Történhetnek velünk rossz dolgok, vetélés vagy abortusz. A legfontosabb, hogy az anya gyászolja el, eméssze meg az esetet és vállalja azért a felelõsséget, ezzel azt sugározza, vannak nehéz helyzetek, de meg lehet oldani.

A születés egyik legnehezebben feldolgozható élménye a baba számára az egésztõl való elszakadás. Nagyon fontos ezért, hogy az aranyórákat – a világrajövetelt követõ 2-3 óra – az anya testközelében töltse. A méhben paradicsomi állapotban fejlõdik a gyermek, a kisujját sem kell mozdítania a táplálék és oxigén automatikus érkezéséért. A születéskor ez a világ összeomlik és egy sötét folyosó felé kényszerít, amely annyira szûk, hogy a koponyát is összenyomja.

Számos anya szül úgy, hogy nem meséli el gyerekének mi fog történni, azt, hogy a kínok végén szép világ és szeret várja. A nehezen születõk között felnõttkorban nem ritka a kád lefolyójától, a szûk helyektõl való félelem, a beszorulás-álom.

Vannak gyermekek, akik ezt késõbb feldolgozzák azzal az egyszerû játékkal, hogy a székre borított pléd alá bújva maguk döntik el mikor jönnek ki onnan, de vannak, akik minden fizikai igényük kielégítése ellenére, látszólag ok nélkül sírdogálnak. – El kell ismernünk és meg kell értenünk a nehezen születõk dühét, amit többek között azzal is oldhatunk, ha elmeséljük neki utólag, hogy mi, miért történt és hangsúlyozzuk, hogy a negatívumokról senki sem tehet – tanácsolta.