2024. április 18. Csütörtök, Andrea, Ilma.
 
Toldra is jutott a segítségbõlForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2014-12-01 15:08:23
Az Igazgyöngy Alapítvány ötödik alkalommal vett részt az Élelmiszerlavina programban.

Berettyóújfalu - Országosan több mint 13 ezer nehéz sorsú emberen segített idén a Magyar Élelmiszerbank Egyesület és a Syngenta (szántóföldi- és zöldség vetõmagokat nemesítõ, elõállító, forgalmazó cég) Élelmiszerlavina programja. A berettyóújfalui Igazgyöngy Alapítvány ötödik alkalommal vett részt a kezdeményezésben.

Az Élelmiszerlavina lényege, hogy a cég által felajánlott több millió forint értékû vetõmagból a résztvevõk helyben – szakmai felügyelettel – burgonyát, zöldborsót, csemegekukoricát, karfiolt, vöröshagymát, fejeskáposztát, paprikát termesztettek, majd ezt odaadták a környéken élõ idõseknek, rászorulóknak, fogyatékkal élõknek, szociális intézményeknek, mondta Cseh Balázs. A Magyar Élelmiszerbank Egyesület elnöke hangsúlyozta: a jótékonysági kezdeményezés révén 2014-ben 37 önkormányzat és civil szervezet kapott több millió forint értékû vetõmagot, amelyeket összesen 67 hektárnyi termõföldbe vetettek el tavasszal.
A saját kertben

A program révén idén csaknem 170 tonna termény került nehéz sorsú emberekhez, mondta Czigány Tibor, a vetõmagelõállító vállalkozás ügyvezetõ igazgatója. A segítségen túl fontos az is, hogy a résztvevõk megtanulhatják, hogyan hasznosítsák a saját kertjüket, s ezáltal visszataláljanak a munka világába. Nagyon fontos lenne, hogy a jelenleg kihasználatlan kiskertekben ismét egészséges élelmiszernövények termesztésébe kezdjenek a családok, az Élelmiszerlavina ezt a célt is szolgálja, tette hozzá Czigány Tibor.

Önfenntartásuk kialakítására
A berettyóújfalui Igazgyöngy Alapítvány esélyteremtõ munkájának egyik ága Toldon a mélyszegénységben élõk önfenntartásának kialakítására, fejlesztésére irányul. Így a megtermelt 3,5 tonna élelmiszer egy részét az alapítvány által szervezett közösségi rendezvényeken használták fel, melyek nyitottak voltak a falu egész lakossága számára. A kertprogramhoz az egészséges táplálkozást megismertetõ eseményeket is szerveztek, ahol közösen készítették el a termelt javakat. Amit nem használtak fel a közösségi rendezvényeken, azt kiosztották a családoknak.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!