2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Intézkedéscsomag a rászorulóknakForrás: richpoi.com
Utolsó módosítás: 2014-12-05 12:48:48
A kormány több intézkedéscsomaggal segíti a rászorulókat a téli idõszakban: a többi között elindítja a rászorulókat támogató operatív programot és 9 milliárd forintot fordít hajléktalanellátásra - közölte Kurucz Éva kormányszóvivõ hétfõn sajtótájékoztatón, a Nógrád megyei Sóshartyánban.

A kormány szóvivõ hozzátette: emellett a szociális földprogram és a szociális tüzelõprogram is azt szolgálja, hogy senkit sem hagynak magára, aki télen veszélyhelyzetbe kerülhet. Közölte: az idén több mint kilencmilliárd forint jut a hajléktalanellátásra. Elmondta, hogy az idei télen 9644 éjszakai férõhely várja a hajléktalanokat, ez még 1264-gyel bõvül, emellett országosan 7325 férõhellyel mûködnek nappali melegedõk, 228 férõhellyel a hajléktalanok rehabilitációs intézménye, 460 férõhellyel pedig a hajléktalanok otthona. Az utcai szolgálatok hatékony feladatellátásához az Emberi Erõforrások Minisztériuma (Emmi) még a nyáron 12 személygépjármûvet adott át az ellátó szervezeteknek - tette hozzá.

Kurucz Éva azt is elmondta: a kormány elindítja a rászoruló embereket támogató operatív programot; 2014 és 2020 között mintegy 34 milliárd forintot költ a kabinet a leginkább rászorulók segítésére. A program keretében a kormány élelmiszercsomagot, illetve meleg és hideg étkezést biztosít a rászorulóknak, a partnerszervezetek pedig felzárkózási célú kísérõprogramokat nyújthatnak, így egészségügyi szûrõvizsgálatokat és felméréseket.

A kormányszóvivõ emlékeztetett rá, hogy a kormány a rezsicsökkentés mellett a kilakoltatási moratórium meghosszabbításával is segítette a nehezebb körülmények között élõket, és közölte, a katasztrófavédelem felkészült arra, hogy egyetlen életet se követeljen a közterületeken a téli hideg.

Czibere Károly, az Emmi szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelõs államtitkára a sajtótájékoztatón elmondta: április 30-áig folytatódik a szociális földprogram; a napokban 151 nyertes kapott összesen 250 millió forintos támogatást a fóliasátras paprika-, paradicsom- és gombatermesztésre, a piacra jutás segítésére és eszközfejlesztésre. A következõ pályázatot januárban írják ki - tette hozzá.

Az államtitkár közölte: 2068 önkormányzat nyert a kõszénre is kibõvített szociális tüzelõprogram mintegy hárommilliárd forint összértékû pályázatán, a támogatottak között elõnyben kell részesíteni az idõseket és a gyermekes családokat.

Czibere Károly azt kérte, hogy mindenki fokozottan figyeljen a támasz nélküli, magukra maradt emberekre, a problémás helyzeteket jelezze a diszpécsereknek, szakembereknek. Elmondta, a falugondnokoknak, házi gondozóknak is fel kell keresniük azokat is, akik esetleg nem ellátottak, ugyanez vonatkozik az intézményes ellátásokra, például az idõsek klubjainak is be kell fogadniuk a segítségre szorulókat.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!