2024. április 16. Kedd, Csongor.
 
A háttérsugárzás nálunk nem nõttForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2014-12-05 14:30:13
Az ukrajnai atomerõmûben a blokkleállás nem nukleáris anyagszivárgás miatt történt.

A szakember számára az önmagában semmit sem üzen, hogy le kell állítani egy atomerõmû egyik blokkját, hiszen ez történhet karbantartási céllal is – válaszolta a Napló érdeklõdésére Sulik Béla, az MTA Atommagkutató Intézete igazgatóhelyettese, akit a délkelet-ukrajnai atomerõmûben keletkezett mûszaki hiba kapcsán kérdeztünk.
Megelõzni a vészt

Elmondása szerint nagyon ritkán elõfordulhat, hogy az érzékeny biztonsági rendszerek kis hibák esetén is elindítják a leállást éppen azért, nehogy bármilyen vészhelyzet kialakulhasson. Ha pedig a leállítást nem nyilvánítják balesetnek, akkor nem is lesz hír belõle. – Mivel a szabályos leállásokból nem lesz hír, a Paksi Atomerõmû esetében az utóbbi évtizedben történt leállásokról én nem tudok – közölte Sulik Béla. Mint mondta, hazánk területén számos mérõállomás mûködik, amelyek folyamatosan követik a radioaktív sugárzás szintjét. Mindez például az Atomki honlapján a külsõ szemlélõk számára is nyomon követhetõ.
Nyugodtak lehetünk

– Ez a mérõrendszer az elmúlt napokban a háttérsugárzáshoz képest sem Debrecenben, sem máshol az országban nem mért növekedést. Az ukrajnai erõmûben feltehetõleg tényleg csak az elektromos áramot termelõ generátor-oldalon keletkezett meghibásodás – tájékoztatta a Naplót a szakember. Az általa elmondottakat erõsíti meg a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség szerdai rövid közleménye is, amely a balesetet 0-ás szintûnek minõsítette. Ez azt jelenti, hogy a leállás nem nukleáris anyagszivárgás miatt történt. Sulik Béla kérdésünkre azt is elmondta, hogy az Atomki természetesen kapcsolatban áll az Országos Atomenergia Hivatallal.

– Mint mondtam, folyamatosan mérjük a háttérsugárzás szintjét, és ha sugárzásnövekedést észlelnénk, ez azonnal megjelenne az országos mérõhálózat központjában. Ettõl függetlenül azonnal értesítenünk kellene róla a katasztrófavédelmet, az ÁNTSZ-t és az Országos Atomenergia Hivatalt is – tájékoztatott az igazgatóhelyettes.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!