2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Jogszabályváltozás - A devizahitelesekkel kapcsolatosan újra módosult a végrehajtási törvényForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2014-12-07 09:30:34
December 6-án lépett hatályba a végrehajtási törvény újabb módosítása, amely kimondja: nem akad meg a devizahiteles lakással kapcsolatos végrehajtás akkor, ha a végrehajtást helyi önkormányzat, illetve az önkormányzat vagy az állam kizárólagos tulajdonában lévõ cég kéri, vállalva az ingatlan felújítását és munkaerõ-piaci célú bérbeadását.

A törvényjavaslatot még szeptember végén beterjesztõ Csöbör Katalin (Fidesz) azzal indokolta a végrehajtási törvény ilyen kiegészítését, hogy ezzel kikerülhetõ a devizahiteles törvényben megfogalmazott végrehajtási, illetve kilakoltatási moratórium ezekben a speciális esetekben, amikor az önkormányzat, illetve állami cég indítana végrehajtást. A javaslat alkotmányos indoka az, hogy a jogalkotó minden eszközzel segítse a munkahelyek létesítését - állt az indoklásban.

Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára - a törvényjavaslat tárgyalásakor - októberben elmondta, hogy az új szabály célja: a településeken az önkormányzatok bérlakások biztosításával tudják segíteni a munkahelyek, vállalkozások létesítését.

A mostani módosítás szorosan kapcsolódik az elsõ devizahiteles törvényhez, amely a devizahiteles ügyekben a végrehajtás szüneteltetését rendelte el. Ez alapján folytak - folynak - a bankok által indított perek, amelyekben a szerzõdési feltételeik tisztességtelenségének törvényi vélelmét kívánják megdönteni.

Azokban az esetekben, amikor a lakást már a devizahiteles törvény hatályba lépése - július 26. - elõtt értékesítették, a kiürítés (kilakoltatás) elmarad a törvény szerint.

A devizahiteles törvény elfogadásával egyidõben, idén nyáron, módosította az Országgyûlés a végrehajtási törvényt is. Ez viszont úgy szólt, hogy a kilakoltatási moratórium nem alkalmazható akkor, ha a lakást - még a moratórium elrendelése elõtt - helyi önkormányzat, illetve az önkormányzat vagy az állam kizárólagos tulajdonában lévõ cég vásárolta meg az árverésen.

A módosítás további megkötéseket is tartalmazott, így a vásárló önkormányzatnak, illetve köztulajdonú cégnek vállalnia kellett, hogy - a lakás birtokbavételétõl számítva - 2 éven belül felújítja azt, továbbá pályázatot ír ki a lakás bérbeadására, a településen munkát vállalók számára.

Ennek analógiájára módosult ismét a végrehajtási törvény.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!