2024. április 16. Kedd, Csongor.
 
Jegyzet: Konzervált gyanakvásForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2014-12-09 16:50:47
A hortobágyi földhaszonbérleti pályázat kapcsán (ami csak földmutyiként híresült el a sajtóban) már mindenféle állítás megjelent, és annak az ellenkezõje is. Petneházi Attila jegyzete.

Mindez úgy, hogy az újságírók nem tudhatták a tutit, ezért kénytelenek voltak a vesztes vagy a nyertes gazdák elmondására hagyatkozni. Maga Orbán Viktor sem láthatott tisztán az ügyben, nyilván ezért rendelte el még az év elején, hogy a Kormányzati Ellenõrzési Hivatal vizsgálja ki, történt-e törvénysértés a hortobágyi földhaszonbérleti-pályázat kapcsán. Kivizsgálták, de, hogy mire jutottak, azt továbbra sem lehet tudni. A jelentés ugyanis a nyilvánosság számára nem hozzáférhetõ. Tíz évig…

Akiknek ellenzéki képviselõként volt módjuk zárt ajtók mögött fellapozni a jelentést, azt állítják, hogy több pályázat esetében visszaélések történhettek (bérállatokról, célzott cégalapításokról, csak papíron létezõ jószágokról és hasonlókról szól a fáma), az érintetteknek azonban – éppen a kvázi titkosítás miatt – nincs módjuk védekezni. Tudom én, hogy „a szabály az szabály”, ez ügyben azonban talán mégis érdemes lenne a hivatalnak kiteríteni a lapjait. Hiszen a tisztes többség érdeke is az, hogy a zavarosban halászókat nevesítse végre valaki.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!