2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
A nyomor kiöli az álmokat a gyerekbõlForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2014-12-28 18:44:19
A szolidaritás, a segítségnyújtás egy élhetõ társadalom természetes velejárója kell, hogy legyen – véli L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány igazgatója.

Hosszú évek óta vív harcot a nyomorúság ellen. Az ellenzék nagyítani igyekszik a szegénységben élõk körét, a kormányzat csökkenteni. Merre tartunk valójában?

L. Ritók Nóra: A szegénység érzékelhetõen felerõsödött az elmúlt években, egyre több a lecsúszott család. Ugyanakkor arról lehetne vitatkozni, hogyan mérjük a nincstelenséget. Az a szegény, aki a karácsonyt anyagi helyzete miatt nem tudja ünnepibb nappá tenni a többinél, vagy az, aki nem tud elmenni egy évben egyszer nyaralni, esetleg nem tudja kifizetni a közüzemi számláit, vagy nincs tévéje? Az is kérdés, hogy utóbbi példa egy 21. századi szegénységfogalomban mennyire értelmezhetõ luxusként. A szegénység szakadatlanul jelen volt a világban és soha nem is fogjuk tudni megszüntetni. Mindig lesznek a társadalomban olyanok, akik a periférián élnek. De nem mindegy, milyen az arányuk egy országban. A nyomor széle blogot az MSZP kormányzása idején kezdtem el írni. Ha valaki beleolvas az elsõ bejegyzésekbe, világosan látja, nem sok minden változott. Nem politikai szempontból gondolkodom tehát a problémán, hanem szakmaiból. Amit viszont határozottan érzek, hogy az utóbbi idõben felgyorsult az elszegényedés. Nyilván érzékelhetõ ebben a korábbi kormányokon átgörgetett problémahalmaz, és a gazdasági világválság is. Viszont most erõs aggályaim vannak afelõl, hogy a kormányzati intézkedések jó fókuszúak –e, és valóban lehetõsége adnak-e a probléma megoldására.

Hol kezdõdik a nyomor széle?

L. Ritók Nóra: A nyomorúságban határozottan el lehet különíteni két kört. Az egyikbe azok tartoznak, akik azért élnek a létminimum alatt, mert lecsúsztak, elvesztették munkahelyüket, vagy a svájci frank alapú hitel csapdájába estek, esetleg olyan változások történtek az életükben, amibõl képtelenek visszarendezõdni a normális vágányra. Viszont õk még rendelkeznek az önfenntartás képességével. Ezért szerencsésebb helyzetben vannak, mert ha segítséget kapnak, még képesek változtatni. A szegények másik csoportja viszont generációk óta nem rendelkezik az önfenntartás képességével. Nemzedékek óta fekete- és alkalmi munkán szocializálódnak és nem szereznek megfelelõ szakképesítést, hónapról hónapra élnek, és õk ezt örökítik át a gyerekeiknek is.

A bihari falvak jelentõs részében az általános iskolások többséget roma. Milyen jövõ vár ezekre a gyerekekre?

L. Ritók Nóra: A nyomorúság egyszerre épül kívül és belül. Azok a gyerekek, akik az önfenntartási képességgel nem rendelkezõ, a nyomorúságot generációk óta átörökítõ családokban élnek, teljesen esélytelenek. A megszületésük pillanatától épül az a korlát, ami benne tartja õket ebben a helyzetben és nincs átörökíthetõ képesség arra, hogy kitörjenek, például tanuljanak. Hiába hoz létre a rendszer mindig valamilyen segítõ, felzárkóztató tevékenységet, a családi hatás sokkal erõsebb, bárminél. A pedagógus szakma azt tanítja, a jó iskola akár ötven százalékot is képes lefaragni a szocializáció okozta hátrányból, de valójában ez az arány sokkal kedvezõtlenebb. És nem is beszélhetünk ma jó iskoláról. A szegénység belülrõl kialakuló bilincsét az intézményrendszer ma még inkább megerõsíti. Amikor a veszélyeztetett csoportba tartozó fiatalok elérik a tankötelezettség 16 éves korhatárát, otthagyják az iskolát és otthon tengõdnek. Ezek a gyerekek ma olyan mértékben vannak kitéve a kriminalizálódásnak hogy elképesztõ. Hiszen most vannak abban a korban, mikor szeretnének ruhát, cipõt, telefont, szórakozást, de pénzük nincs rá. A rendszer nem képes kezelni ennek a csoportnak a problémáit. Mert azt mondani, hogy tanulhatnál, itt a lehetõség, nem elég. A probléma ennél sokkal bonyolultabb, és a hibák nemcsak a gyerekek szocializációjában vannak, hanem az intézményekben is. Az eszköztelenség jellemzi az iskolákat, melyekre fals elvárások nehezednek. A közmunka sem fogja visszavezetni ezeket az embereket a munka világába, nem erõsíti meg azokat a képességeiket, amiknek nincsenek birtokában.

Mindezt látva, mit tehet a pedagógus?

L. Ritók Nóra: Az iskola önmagában kevés a probléma megoldásához. Komplexebb problémakezelésre van szükség. Szoros kapcsolatban vagyunk a családokkal, próbáljuk a közösséget képessé tenni az önfenntartásra, a gyerekek támogatására, az önszervezõdésre. És segítjük az intézményrendszer munkáját is. De mi van ott, ahol nincs az Igazgyöngy? Nagyon nehéz azt megélni, mikor torokszorító, megoldhatatlan problémákkal szembesül az ember. Nincs olyan, hogy behúzom a tanterem ajtaját és onnantól kezdve a „problémák nem jönnek be”, a gyerekkel együtt a szegénység összes vonzata is bejön.

Legutóbbi blogbejegyzésében azt írta, ahol a karácsony nagy élmény, ott várják a gyerekek. Ki merik mondani a hátrányos helyzetû fiatalok, mire vágynak?

L. Ritók Nóra: A kicsik még igen, bennük megvan a vágy és sokat jelent, hogy a többi gyerek is kimondja mellettük. A nagyok már nem, nekik már nincsenek álmaik. Ahogy nõnek, egyre inkább szembesülnek azzal, hogy nekik nem sok minden adatik meg. Amikor a karácsonyról kérdezzük õket, már csak a vállukat rángatják. A legszörnyûbb látni, ahogy a nyomor kiöli a gyerekbõl az álmodozást.

2011 óta a Tehetség Nagykövete. Hogyan látja az ehhez kötõdõ „tehetség-program” által befutott pályát?

L. Ritók Nóra: A Tehetséggondozó Társaságon belül ez egy nagyon megtisztelõ cím, amit elsõ körben kaphattam meg igazán neves emberekkel. Ez az elismerés számomra azért kiemelten fontos, mert fel tudom hívni a figyelmet arra, hogy a tehetséggondozó programok ma nem, vagy csak elvétve érik el a halmozottan hátrányos helyzetû gyerekeket. Nehezen viselem a tehetséggondozás dübörgését, miközben az esélyteremtés mélyponton van. Többek között ez az oka, hogy az Igazgyöngyöt, annak ellenére, hogy egy nemzetközileg jegyzett gyermek képzõmûvészeti mûhely, nem regisztráljuk tehetségpontként. Megfogadtuk, csak akkor fogjuk, ha azt látjuk, a hálózatban megjelennek tömegesen a halmozottan hátrányos helyzetû gyerekek is.

A mûvészet lehet menedék a nyomorból?

L. Ritók Nóra: Arra a pozitív érzelmi töltésre, amit az alkotást ad, minden embernek szüksége van és ezt nem csak a nyomorúságban tartom fontosnak. A mûvészet olyan belsõ értékeket építhet, ami ma egyre érzékelhetõbben hiányzik az emberekbõl. A befelé fordulás, a másikkal nem törõdés, az elanyagiasodás, a rohanás, az értékek zavara tökéletesen mutatja mennyire igaz ez a világra. Ezért szükséges a mûvészet, az ez elleni harcért, talán nem azért mert menedék lehet.

Hogyan viszonyul a mai kor embere a szegényekhez?

L. Ritók Nóra: A többség a szegény kategóriát szereti jó szegényként értelmezni, amit a Kincskeresõ kisködmönben olvashattak. A 19. századi mórai-móriczi szegény fogalom azonban nem azonos a maival. A szegényektõl sokan azt várják, hogy teljesen zárkózzanak el a fogyasztói társadalomtól, ne legyen tévéjük, mobiltelefonjuk, alázatosan fogadják el a helyzetüket. Ezek az értékítéletek viszont azt jelzik, hogy az emberek nem tudnak igazán belegondolni a 21.századi szegények helyzetébe. Ugyanakkor, ha elképzelünk egy létminimum alatt élõ ötgyermekes családot egy szobába zsúfolva, ahol semmi berendezés sincs, és nincs meg a szülõkben a meseolvasás, beszélgetés átörökített szokása sem, ott a televízió teheti élhetõbbé a közeget. Ha nem értjük meg az okokat, akkor soha nem fogunk tudni jól segíteni. És nem elég adni, az a jó segítség, ami fejleszt, és nem konzerválja az állapotokat. Ráadásul a segítõ szerepe sem egyszerûen megélhetõ dolog, ki kell alakítani, hogy természetessé váljon az emberekben. Ne csak karácsonykor, hanem az év többi napján is.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!