2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Változások a magánszemélyek adózásábanForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2014-12-31 08:50:34
Januártól változik a magánszemélyek adózása, így módosul a személyi jövedelemadó (szja), a társadalombiztosítási járulék és az egészségügyi hozzájárulás (eho) szabályozása.

Jelentõsen átalakul a nem pénzben adott juttatások adózása. A munkáltató béren kívüli juttatásokat (például Erzsébet-utalvány, helyi bérlet) 500 ezer forint helyett csak évi 200 ezer forintig adhat a jelenlegi 35,7 százalékos közteher mellett, az e feletti rész terhelése 51,17 százalék lesz. Ugyanakkor SZÉP-kártya formájában a 200 ezer forintos keretösszeg felett is megmarad az alacsonyabb adóterhelés évi 450 ezer forintig.

A 2014. december 31. után kötendõ házasságoknál a párok együttesen havi 31 250 forinttal csökkenthetik adóalapjukat - elegendõ az egyik félnek elsõ házasnak lenni -, ami havi 5000 forint adómegtakarítást jelent számukra. Az elsõ házasok adóalap-kedvezményét a házasságkötés hónapját követõ hónaptól 24 hónapig, de legfeljebb a gyermekek után járó családi adóalap-kedvezményre való jogosultság hónapjáig lehet érvényesíteni.

A két eltartottat nevelõ családoknál a családi kedvezmény mértéke 2016-tól 2019-ig kétszeresére emelkedik. Az összevont adóalapot csökkentõ kedvezmény havi összege tehát jövõre még 62 500 forint lesz, 2016-tól azonban évente 15 625 forinttal – ez havi 2500 forint adómegtakarítás – nõ, így 2016-ban gyermekenként havonta már 78 125 forint adóalap-kedvezményt lehet érvényesíteni.

Az iskolaszövetkezeteken keresztül foglalkoztatott diákoknak a munkáltató ugyanolyan adózási feltételek mellett biztosíthat juttatásokat, mint a munkavállalóinak, így részükre béren kívüli juttatásokat is adhat.

A jövõ évtõl a lakás akadálymentesítéséhez is adómentesen adhat a munkáltató támogatást, továbbá nem kell kamatjövedelembõl származó jövedelmet megállapítani, ha ilyen célból nyújt hitelt a munkavállalónak.

Módosultak az adóelõleg-nyilatkozatokra vonatkozó szabályok is, a tartós megbízási szerzõdésben álló személyek nemcsak az adóbevallásban, hanem év közben is érvényesíthetik majd az szja-t vagy az adóalapot csökkentõ kedvezményeket, illetve a családi járulékkedvezményt.

A 2015. január 1. után indult elismert munkavállalói értékpapír-juttatási programokról a szervezõnek a jövõben a tartási idõszak kezdõ napját követõ hónap 20. napjáig tájékoztatnia kell az adóhatóságot.

A papír alapú kiküldetési rendelvények mellett a jövõben azok a digitálisan kiállított kiküldetési rendelvények is megfelelõek lesznek, amelyek a törvény által elõírt adatokat tartalmazzák és a jogszabálynak megfelelõ zárt rendszerben állították elõ és õrizték meg.

A jövedelem kiszámításánál nem kell figyelembe venni (tehát nem tartozik az adóalapba) a pénzügyi intézmény – amennyiben követelésvásárlással, mint pénzügyi szolgáltatással üzletszerûen foglalkozik – által elengedett követelést, ennek következtében pedig egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség sem keletkezik ezzel kapcsolatban.

Az egészségügyi szolgáltatási járulék havi összege a jelenlegi 6810 forintról 6930 forintra nõ, napi összege pedig 231 forintra.

A külföldi jog hatálya alatt kötött munkaszerzõdések alapján végzett munka esetében alapbér helyett a munkaszerzõdésben meghatározott díj minõsül majd járulékalapnak.

A harmadik országbeli magánszemélyek két évet meg nem haladó magyarországi munkavégzése továbbra is mentes marad mind az egyéni járulékok, mind a szociális hozzájárulási adó alól, azonban - a korábbi 2013. január 1-jei határidõvel szemben - a 2013. július 1-jét megelõzõ kiküldetések esetében a kétéves idõtartamot 2013. július 1-jétõl szükséges számítani, és a biztosítási kötelezettség - a korábbi 2015. január 1-jei határidõvel szemben - legkorábban 2015. július 1-jétõl jön létre.

Pontosították a nyugdíjbiztosítás fogalmát is. A jövõben csupán az olyan biztosítások tekinthetõk nyugdíjbiztosításnak, amelyek a törvény által felsorolt négy kockázati elemet (halál, egészségkárosodás, nyugdíjba vonulás, nyugdíjkorhatár elérése) együttesen tartalmazzák, és ezeken kívül a biztosítás más kockázatra nem terjed ki.
Biztosítások esetén nem keletkezik bevétel a magánszemélynél akkor, ha egy másik személy által kötött biztosításban a szerzõdõ helyére lép.

A jogalkotó a nyugdíjcélú megtakarításokat kívánja támogatni, ezért ha az alapbiztosítás kockázati díjrésze meghaladja az alapbiztosítás díjának 10 százalékát, kizárólag a nyugdíjcélú megtakarítást szolgáló díjrész alapján vehetõ igénybe kedvezmény.

A nyugdíjbiztosítás után járó kedvezményt csak azon a nyugdíjbiztosítási szerzõdésen lehet jóváírni, amelyre az adóévben kedvezményre jogosító díjfizetés történt. Ha a magánszemély több nyugdíjbiztosítás után jogosult kedvezményre, akkor a kedvezményt az egyes szerzõdéseken a befizetett díjjal arányosan írják jóvá.

A teljes életre szóló életbiztosítások 2018. január 1-jével azonos megítélés alá esnek az egyéb megtakarítási jellegû biztosításokkal.

A vezetõ tisztségviselõk felelõsségbiztosításának a társaság által fizetett díja adómentessé válik, ami visszamenõleges hatályú, bármely korábbi évben alkalmazni lehet.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!