2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
Forinthitelek – Három perben is halasztott a bíróság péntekenForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2015-02-01 11:24:24
Február 13-ra halasztotta az elsõfokú határozat kihirdetését a Fõvárosi Törvényszék a K&H Bank Zrt., az OTP Lakástakarék Zrt. és a Porsche Bank Zrt. által, a magyar állam ellen indított, forinthitel-szerzõdések tisztességességével kapcsolatos perekben pénteken.

A bíróság a K&H Bank esetében elutasította a felperes pénzintézet kérelmét arra, hogy a törvényszék kezdeményezzen az Európai Unió Bíróságánál elõzetes döntéshozatali eljárást, valamint forduljon az Alkotmánybírósághoz (Ab) a 2014. évi 38-as törvény alkotmányellenessége miatt. Az alperes magyar állam mindhárom tárgyaláson a kereset elutasítását kérte. A felperes Porsche Bank jogi képviselõje elsõdleges keresetében azt kérte, hogy a bíróság állapítsa meg, hogy a per tárgyává tett szerzõdéses kikötések nem tartoznak a törvény hatálya alá. Azonban, amennyiben a törvényszék úgy ítéli meg, hogy a kikötések lehetõvé teszik az egyoldalú szerzõdésmódosítást, akkor azok tisztességességének megállapítását kérte.

A bank keresetében felidézte, hogy a devizaalapú kölcsönszerzõdésekben, a kamatváltozást eredményezõ kikötésekkel kapcsolatban indított perben a Fõvárosi Törvényszék 2014. szeptember 16-án megállapította, hogy a szerzõdési feltételek nem minõsülnek egyoldalú módosítást lehetõvé tevõ kikötéseknek, így nem esnek a 2014. évi XXXVIII. törvény alá. Kiegészítette ugyanakkor, hogy ezt követõen a magyar állam fellebbezett és a másodfokon eljáró Fõvárosi Ítélõtábla az Alkotmánybírósághoz fordult, amely csütörtöki határozatában elutasította a bíróság által kifogásolt szakaszokat, tehát a tárgyalás másodfokon folytatódik. A felperes pénzintézet elsõdlegesen azzal érvelt, hogy a bank nem jogosult egyoldalúan kamatot módosítani, egyebek mellett a lakossági, dolgozói és konszern dolgozói forintalapú hitelügyleteiben azért, mert a meghatározott induló kamat, kizárólag havonta az egy hónapos BUBOR-nak (budapesti bankközi hitelkamatláb) a tárgyhó elsõ hat napján érvényes értékének változásával megegyezõ mértékben változik, arra a banknak nincs ráhatása.

A K&H Bank keresetlevelében kérte a bíróságot, hogy állapítsa meg: forintalapú, illetve valódi deviza fogyasztói hitel-, kölcsön- és pénzügyi lízingszerzõdéseiben alkalmazott, egyoldalú szerzõdésmódosítást lehetõvé tevõ kikötések tisztességesek és ezért érvényesek. A K&H Bank perében az alperes jogi képviselõje szerint a tavalyi és idei Ab határozat vonatkozik mind a forintalapú, mind a devizaalapú, mind a deviza-deviza szerzõdésekre. Vannak a határozatokban utalások a devizaalapú és a forintalapú kölcsönszerzõdésekre is, de ez nem jelenti, hogy az Ab a törvényt csak egy szempontból nézte – tette hozzá.

A felperes erre reagálva kiemelte: az Ab csütörtöki határozatában kimondta, hogy döntése csak a devizaalapú fogyasztói szerzõdésekkel összefüggõ rendelkezésekre terjed ki. Ennek oka, hogy az indítványozó bíróság csak a devizaalapú szerzõdésekkel kapcsolatban hivatkozott alaptörvény ellenességre, így az alkotmányossági vizsgálat is csak ezekre a törvényi rendelkezésekre terjed ki.

Az OTP Lakástakarék perében a pénzintézet jogi képviselõje kifejtette, hogy az Ab csütörtökön megjelent határozata kimondja: a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerzõdéseire vonatkozó 2014. évi XXXVIII. törvény a véglegesség igényével korábban lezárt jogvitákra, valamint azokra a szerzõdésekre is kihat, amelyeket a törvény hatályba lépése elõtt, már peres úton rendeztek. Hozzátette: az Ab megközelítése ellentétes a római joggal, illetve figyelmen kívül hagyja az Európai Unió Alapjogi Chartáját és a bírói függetlenséget, a hatalmi ágak megosztásának elvét. A felperes képviselõje abbéli aggodalmát fejezte ki, hogy az Ab döntés értelmében a jövõben bármikor lehet azzal számolni, hogy a jogegyenlõség nevében egy jogerõs ítélet feltörhetõ. A felperes pénzintézet képviselõje az általános szerzõdési feltételeivel kapcsolatban rámutatott, hogy a kikötések azután kerültek kialakításra, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a hagyományos jogelveknek megfelelõen jóváhagyta.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!