2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
Magyar céget venne a német haForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2015-02-03 11:53:12
A magyar bérmunkás tudja, hogy csak addig kell, amíg olcsóbb, de ugyanolyan jó.

„Huszonkét éve dolgozom együtt német partnerekkel. Ez a kapcsolat ma már két ottani cégre korlátozódik, de korábban volt módom öt-hat német megrendelõvel is együttmûködni. Tudomásul kellett vennünk, hogy nekünk a nemzetközi munkamegosztásból a bérmunka jut. De az is csak addig, amíg olcsóbbak vagyunk a németeknél, de ugyanolyan jó munkát adunk ki a kezünk közül” – osztotta meg velünk évtizedes tapasztalatait Jánosi Imre, a hajdúböszörményi Progresz Cipõipari Kft. tulajdonosa, akit a budapesti Merkel-látogatás esetleges hozadékáról kérdeztünk.
Versenyt futnak

A szakember arról is beszélt, hogy mivel nagy élõmuka-igényû iparágban kell állniuk a versenyt, mindig ott lebeg a szemeik elõtt, hogy jobbnak kell lenniük, mint egy román, szlovák vagy éppen horvát bérmunkás vállalkozásnak.

– A partner számára az a döntõ, hogy azt a minõségi követelményt, amit a német vevõ vele szemben támaszt, Magyarországon, Romániában vagy Horvátországban állítják elõ számára olcsóbban. Mi azért tudjuk fenntartani két évtizede ezt az üzleti kapcsolatot, mert a németországi bér töredékéért ugyanazt a minõséget szállítjuk nekik, amit a saját üzemeikben maguk is képesek lennének produkálni – mondta Jánosi Imre.

A vállalkozó éppen most tárgyal a német partnereivel arról, hogy (mivel õ már benne van a korban) esetleg átvennék tõle a cégét. – A Merkel-látogatásnak számunkra annyiban van jelentõsége, hogy milyen üzenetet közvetít a gazdaság szereplõi felé. Tõlem folyamatosan azt kérdezik a németek, hogy van-e megfelelõ jogbiztonság és kiszámíthatóság nálunk ahhoz, hogy esetleg ide hozzák a pénzüket. Fontos lenne, hogy errõl meggyõzze õket a politika, hiszen ha jönnek, akkor tovább foglalkoztatják a 140-150 dolgozót, sõt, néhány éven belül növelnék a kapacitást – tekintett elõre a cégtulajdonos, aki ezért árgus szemekkel figyeli magyar-német csúcstalálkozó híreit.
Van jövõképük

Herdon István, a debreceni vállalkozás-fejlesztés zászlóvivõjének számító Xanga-csoport vezérigazgatója arról beszélt, hogy a német és az amerikai cégek mindenképpen a stratégiai partnereik közé tartoznak. – A Határ úti ipari parkban több német vállalkozás is mûködik. Ezek jelentõs foglalkoztatók, hosszú távra terveznek nálunk, ezért folyamatosan fejlesztenek. Fontos, hogy van határozott jövõképük, miként az is, hogy jelentõsen hozzájárulnak az export élénkítéséhez. Úgy tudjuk, elégedettek az itteni vállalkozási környezettel – összegezte a német befektetõkkel kapcsolatos tapasztalatait Herdon István.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!