2024. április 19. Péntek, Emma.
 
A mozgáshiány az elhízásnál is halálosabbForrás: richpoi.com
Utolsó módosítás: 2015-02-05 09:49:21
Egy hosszú távú, igen nagy létszámú brit tanulmány szerint az elhízásnál is halálosabb a testmozgás hiánya: majdnem kétszer annyi ember halálát okozhatja, mint a túl magas testtömegindex.

A Cambridge-i Egyetem kutatói megállapították, hogy évente körülbelül 676 ezer európai haláleset írható a mozgáshiány számlájára, miközben az elhízás mintegy 337 ezer ember korai halálát okozta a kontinensen - tudósított a BBC az American Journal of Clinical Nutrition címû táplálkozás-tudományi szaklapban megjelent tanulmányról. Következtetésük szerint napi húsz perc tempós séta alapvetõ változást hozhatna.

Az elhízás és a mozgáshiány gyakran kéz a kézben járnak, ám az is ismeretes, hogy a vékonyaknak is nagyobb eséllyel lesznek egészségügyi problémáik, ha nem mozognak. A kutatók 334 ezer 161 európai lakost követtek nyomon 12 éven át. Felmérték, mennyit mozognak, milyen a derékbõségük és feljegyeztek minden halálozást.

Az idõ elõtti halál leginkább azokat sújtotta, akik nem mozogtak, és ez a normális súlyúakra, a túlsúlyosakra és az elhízottakra egyaránt igaz volt - mondta Ulf Ekelund, a kutatás egyik résztvevõje. Hozzátette: ha a mozgáshiányt felszámolnák Európában, az majdnem 7,5 százalékkal csökkentené a halandósági rátát, míg az elhízás felszámolása csak 3,6 százalékkal. Mégsem arról van szó, hogy vagy az egyikkel, vagy a másikkal kell megküzdeni: az elhízás arányait is mérsékelni kell, ám fontos, hogy a testmozgást jelentõs közegészségügyi stratégiaként ismerjék el - vélte a norvég szakember, aki maga sífutó, hetente öt órát intenzíven edz.

Az egészséges változáshoz azonban elég lenne napi húsz perc tempós séta vagy ennek megfelelõ más testmozgás, amely akár munkába járáskor, akár az esti tévénézés helyett beleférne a legtöbb ember 24 órájába - tanácsolta Ekelund. A mozgáshiány és az elhízás okozta betegségek - köztük a szív- és érrendszeri zavarok - szinte megegyeznek, a 2-es típusú cukorbetegség azonban gyakoribb az elhízottak közt.

Az életmódváltás segít megõrizni a szív egészségét, ám a testmozgást mindig könnyebb elkezdeni és tartósan folytatni, ha nem cipeljük a túlsúly extra terhét - kommentálta az eredményeket a Heart Research brit kutatóintézet munkatársa.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!