2024. április 19. Péntek, Emma.
 
Évente 4500 új daganatos beteg Hajdú-BiharbanForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2015-02-05 11:44:12
A korai stádiumban felfedezett rosszindulatú daganatot nagyobb eséllyel lehet meggyógyítani – erre hívta fel a figyelmet dr. Horváth Zsolt onkológus a rákellenes világnapon.

Magyarországon évente 90-95 ezer, ebbõl Hajdú-Bihar megyében 4500-4700 új daganatos megbetegedést diagnosztizálnak a szakemberek. Mindkét nemnél a tüdõrák vezet, emellett a nõknél az emlõ, vastag– és vékonybélrák, illetve a nõi nemi szervi daganatok gyakoriak, a férfiaknál pedig a vastagbél és prosztatarák elõfordulása nagymértékû. Utóbbi, az átlagéletkor emelkedésével függ össze, hiszen a prosztatarák kifejezetten az „öregkor betegsége”, így valószínûleg, ahogy az életkor emelkedik, úgy válik majd a leggyakoribbá ez a daganat is. Ezzel szemben a tüdõrákosok száma valószínûleg csökkenni fog, hisz ugyanazt a trendet fogjuk követni mint Amerikában, ahol az 50-es, 60-as években betiltották a közösségi terekben a dohányzást, és mintegy 40 évvel késõbb csökkenõ tendenciát mutat a tüdõrákosok aránya – tudtuk meg dr. Horváth Zsolttól, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Onkológiai Klinika igazgatójától, aki a február 4-ei rákellenes világnap kapcsán hangsúlyozta: vegyünk részt szûrõvizsgálatokon, ugyanis minden rosszindulatú daganatos megbetegedést sokkal nagyobb eséllyel lehet meggyógyítani akkor, ha azt korai stádiumban fedezik fel az orvosok.

– Nem lehet elégszer hangsúlyozni az egészségügyi szûrések fontosságát, hiszen gyanú esetén képalkotó vizsgálatokkal (CT-vel, ultrahanggal, röntgennel) még korai stádiumban kiszûrhetjük a daganatos megbetegedéseket, melyeket így nagyobb eséllyel gyógyíthatunk – fogalmazott dr. Horváth Zsolt.

Mint azt a szakember elmondta, a 45-65 év közötti nõknél, – ha tünet- és panaszmentesek – kétévente javasolt mammográfiát végezni, a vastagbélrák kiszûrése érdekében pedig 50 éves kortól, mindkét nemnek vastagbéltükrözés vagy székletvizsgálat javasolt. Az évente egy alkalommal elvégzett tüdõszûréssel is sokat tehetünk az egészségünkért, illetve érdemes lenne kétévente egy hasi ultrahangvizsgálat is, melynek segítségével vizsgálhatóak a hasi szervek; csak úgy, mint a fogorvosnál a szájüregi daganatok. Az erõsebb nemnek 45 éves kortól, kétévente prosztata vizsgálatot kellene végeztetniük egészségük érdekében, ám sajnos a férfiak még mindig kis számban jelennek meg ezen a vizsgálaton. – A nõk ilyen tekintetben tudatosabbak, melynek meg is van az eredménye: az emlõrák gyógyulási arányában a statisztikák alapján, Európa jobbik feléhez tartozunk. A behívottak csaknem fele elmegy mammográfiai szûrésre, mely hozzájárul, hogy korai stádiumban fedezzük fel a daganatokat, így elõsegítve a gyógyulást – jegyezte meg az onkológus, majd kiemelte, a méhnyakrák átszûrtséget viszont tovább kellene javítani!

A különbözõ szervrendszerek daganatai között vannak jobban, és kevésbé jól gyógyíthatók: míg az emlõrák kifejezetten jól kezelhetõ, a tüdõrák, a hasnyálmirigy daganat, a máj– és epeúti rák a nehezebben gyógyítható daganatok közé tartoznak. Utóbbiak általában lappangva fejlõdnek ki, s már nem mûthetõ állapotban, hanem gyakran áttétes formában ismerik fel azokat, ilyenkor pedig már szinte gyógyíthatatlanok a betegek – fûzte hozzá az klinika igazgatója.
Európai színvonalú kezelés

A Debreceni Egyetem Klinikai Központjában az onkológiai diagnosztika és terápia teljes spektruma megtalálható. Mint azt az onkológustól megtudtuk, a Klinikai Központban rendelkezésre áll a legmodernebb képalkotó diagnosztika – a PET-CT-vel gyakorlatilag az élõ daganat területét lehet láthatóvá tenni –, a kiváló patológia – ami a daganat tulajdonságainak, agresszivitásának, sõt sokszor a gyógyszerérzékenység pontos megállapítását szolgálja –, illetve a remek belgyógyászati-onkológiai kezelések, ami a területeknek megfelelõen ( a tüdõgyógyász a tüdõdaganatokat, a bõrgyógyászok a melanomát, nõgyógyász a nõi szerveket érintõ rákokat, stb.) kezeli a beteget.

A szakember kifejtette, a klinikai központban például a vastagbél-, az emlõ-, tüdõrákot európai szintû eredményességgel tudják kezelni. – Az daganatoknál a nemzetközi irányelveket ismerve, betartva választjuk meg az optimális terápiás sorrendet. Azáltal biztosítjuk pácienseink számára az európai vagy amerikai szintû betegellátást, hogy folyamatosan követjük a legmodernebb nemzetközi eredményeket, szakirodalmat és gyógyítási vezérfonalakat. Az onkológia arról is szól, hogy az ember nem csak az éppen aktuális problémát törekszik megoldani, hanem évekkel elõre gondolkozik egy-egy beteg sorsáról – közölte. Az elsõ döntés meghatározza a további lehetõségeket! Az onkológiában rengeteg új terápiás lehetõség bukkan fel, de nem mindig a legújabb kezelés jelenti a legjobb megoldást. Ehhez kell a klinikai tudás és tapasztalat, valamint az interaktív együttmûködés a társszakmák között. Ha ez az együttmûködés jó, akkor nagyszerû eredményeket lehet kihozni a beteg szempontjából – mondta dr. Horváth Zsolt, majd hozzátette: rutinszerûen tudunk olyan eredményeket produkálni, mint ami gyógyszervizsgálatokban tapasztalható. Ez azt jelenti, hogy gyógyulás szempontjából kicsit jobb eredmény érhetõ el, mint országos átlagban. Az intézményben sok gyógyszervizsgálat fut, mely lehetõséget biztosít a betegeknek olyan medicinákhoz való hozzáféréshez, amik egyébként Magyarországon nem elérhetõk. Tehát a hagyományos terápiák mellett több lehetõséget nyújtunk a páciensek számára.
Kialakulásának megelõzése

Dr. Horváth Zsolt szerint, a prevenció sokkal hatékonyabb, mint a kialakult daganatos megbetegedés kezelése. Éppen ezért fontos hangsúlyozni a megelõzést. El kell hagyni azokat a szokásokat, amik daganatot váltanak ki, így a dohányzást és a túlzott alkoholfogyasztást, másrészt tenni kell azokért a tényezõkért, amelyek valóban megelõzik a rákot, mint például a mozgás. – Nagy populáción végzett kutatási statisztikák alapján ma már bizonyított, hogy napi harminc perc intenzív edzéssel (futás, úszás, biciklizés) és a testsúly optimalizálásával, a vastagbélrák és az emlõdaganat megelõzhetõ – nyomatékosította.

 

Jól mûködõ rákregiszter
Az Európai Unió tagállamai között a daganatos és a halálozási statisztikák élén járunk, s bár nagyon sokan kutatják, hogy mi ennek az oka, egyértelmû válasz még sincs. – Nyilván a stressz, az étkezési szokásaink, a gazdasági körülményeink, a környezeti tényezõk mind összefüggnek a betegséggel, de nem hiszem, hogy Szlovákiában, vagy Romániában jobbak lennének az említett tényezõk, s ott mégsem olyan magas ez az arány. Hazánkban a rákregiszter egy-másfél évtizede nagyon megbízhatóan mûködik, ebbõl lehet arra következtetni, hogy nekünk jók az adataink, más országokban azonban nem biztos, hogy ilyen jól adminisztráltak az esetek – vélekedett dr. Horváth Zsolt.
A daganatos megbetegedések korai tünetei
A bõrön lévõ foltok, anyajegyek nyomon követése segíthet, hogy idejekorán észrevegyük a bõrdaganatot. Az influenzás betegeknek megnagyobbodnak a nyirokcsomói, ilyenkor azonban nem kell megijedni, hiszen ez a szervezet természetes immunvédekezése, de egy tartósan megmaradó csomó vizsgálatot igényel.


Az elhúzódó nyelési, hangképzési problémák, (például a hang fátyolosabbá válása) vagy sokáig tartó orrdugulás, a száj, garat környéki daganatokra jellemzõ. A nyelészavar a nyelõcsõrákra utalhat. A gombóc érzés a mellkas közepén, öklendezés, ezek szintén tünetek lehetnek.

Ha valaki kórosan soványodik, és nem tud hízni, hiába eszik megfelelõen, szintén utalhat daganatra, ám ez súlyos tünet, s a rák általában ilyenkor már kiterjedt. A széklet véressége, megváltozása (hol szorulása, hol hasmenése van az illetõnek) szintén felkelti a gyanút, hogy valami nincs rendben a szervezettel. Azonban általában ezek nem egyedül, hanem együtt jelentkezõ tünetek szoktak lenni.
A kevesebb több
Az onkológus a vitamin szedés kapcsán úgy véli, nem szabad átesni a ló túlsó oldalára. – Ha nincs elég mennyiségben vitamin a szervezetben, az segíthet a daganatok kialakulásában, ugyanakkor a túlzott bevitel is káros lehet, így például a nagymértékû vitaminfogyasztás.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!