2024. április 19. Péntek, Emma.
 
Hatályba lépett a dohányipari vállalkozások egészségügyi hozzájárulásáról szóló törvényForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2015-02-06 11:53:48
Február elsejétõl hatályos a dohányipari vállalkozások 2015. évi egészségügyi hozzájárulásáról szóló törvény, az érintetteknek június 30-ig kell elkészíteniük a bevallást, majd további 30 napon belül megfizetni az egyszeri hozzájárulást.

A tavaly decemberben elfogadott törvény szerint "a hozzájárulás fizetésére az a jogi személy (cég) köteles, amely Magyarországon dohánytermék gyártására és kereskedelmére irányuló tevékenységet folytat, vagy a 2014. évben azt folytatott".

A hozzájárulás alapja a 2014-ben elért nettó árbevétel, a hozzájárulás mértéke pedig az árbevétel függvényében, sávosan növekszik.

Az árbevétel 30 milliárd forintot meg nem haladó része után 0,2 százalék, de legalább harmincmillió forint a hozzájárulás. A 30 milliárd forintot meghaladó, de a 60 milliárd forintot el nem érõ rész után 2,5 százalék, majd az adóalap 60 milliárd forintot meghaladó része után 4,5 százalék hozzájárulást kell fizetni.

A törvény csak erre az évre szól, december utolsó napján automatikusan hatályát veszíti.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!