2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
Remény az autóhiteleseknek: pert nyernek, ha nem volt kockázatfeltáró nyilatkozatForrás: richpoi.com
Utolsó módosítás: 2015-02-11 09:19:56
ifj. Lomnici Zoltán szerint meg kellene vizsgálni, miért nem vette figyelembe az akkori kormányzat azt a 2004-es ombudsmani állásfoglalást, amely arra hívta fel a figyelmet, hogy a hitelintézeti törvényt úgy módosítsák, hogy az átlátható tájékoztatást és kockázatfeltáró nyilatkozatot is tartalmazzon.

ifj. Lomnici Zoltán ügyvéd az M1 Ma reggel címû mûsorában azt mondta: a kockázatfeltáró nyilatkozat az árfolyamkockázatról, illetve annak törlesztõrészletekre gyakorolt hatásairól is részletes tájékoztatást kell, hogy adjon, azonban a Kúria jogegységi határozata, amely pozitív irányba mozdította el a késõbbi jogalkotást, azt mondja ki: néha még ez a kockázatfeltáró nyilatkozat is kevés. Hiszen joggal bízhatott egyes szerzõdéseknél az ügyfél abban, hogy nem valós, nem reális a kockázat, illetve van egy maximum – húzta alá.

Kiemelte: számos olyan szerzõdés jutott a Kúria birtokába, ahol kiderülhetett, téves vagy félrevezetõ volt a tájékoztatás.

Az ügyvéd elmondta:  2004 májusában Lenkovics Barnabás akkori állampolgári jogok országgyûlési biztosa ombudsmani állásfoglalásban az állt, hogy felhívja az akkori igazságügyi miniszter és pénzügyminiszter figyelmét arra, hogy a 13/93-as tanácsi irányelv alapján tisztességes, átlátható tájékoztatási szabályzatot készítsenek, vagyis a hitelintézeti törvényt úgy módosítsák, hogy átlátható tájékoztatást és kockázatfeltáró nyilatkozatot is tartalmazzon, és ilyen alapokra helyezzék a hitelezési gyakorlatot. Ez a rendelkezésre álló információk alapján nem következett be – szögezte le, hozzátéve, meg kellene vizsgálni, miért nem vette figyelembe az akkori kormányzat az ombudsmani állásfoglalást.

A végtörlesztést követõ 5 éven belül is lehet indítani eljárásokat, és természetes, hogy a perindítási jogosultság minden egyes esetben vizsgálandó – jelentette ki ifj. Lomnici Zoltán. Hozzátette: azok is perelhetnek, akiknek már elvették autójukat, ez újabb kártérítési felelõsséget alapozhat meg a fogyasztók tekintetében.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!