A bíróság mindkét perben elutasította a felperesek arra vonatkozó kérelmét, hogy a törvényszék kezdeményezzen elõzetes döntéshozatali eljárást az ügyben az Európai Unió Bíróságánál valamint azt az indítványt is, hogy a törvényszék forduljon az Alkotmánybírósághoz (Ab) a 2014. évi 38-as törvény alkotmányellenessége miatt.

A bíróság mindkét perben arra kötelezte a felperes pénzügyi intézményt, hogy fizessen meg 1 millió forint perköltséget az alperesnek.
A bíróság szóbeli indoklása szerint a pénzügyi intézmények nem tudták bizonyítani, hogy a vizsgált kölcsönszerzõdések esetében általuk alkalmazott általános üzleti feltételek nem voltak tisztességtelenek, mindkét ítéletben megállapította, hogy a felperesek által egyes idõszakokban alkalmazott általános üzleti feltételek nem felelnek meg az átláthatóság valamint az egyértelmû és érthetõ megfogalmazás elvének.

A bíróság részletesen taglalta, hogy az oklista túlságosan terjedelmes, mert gyûjtõfogalmakat tartalmaz, így akár több száz ok is lehetett volna arra, hogy egyoldalúan módosítsák a kamat- és díjkikötéseket, ami a fogyasztók számára elõnytelen volt, mert nem tudták átlátni a folyamatot.
A bank az általános szerzõdési feltételek oklistájában öt-hat alcím alatt 30-40 példálózó gyûjtõfogalmat adott meg okként, a pénz-, tõke- és ingatlanpiac valamennyi szegletét a szerzõdésmódosítás körébe vonta, ami a bíróság szerint rendkívül bonyolulttá teszi az egyoldalú szerzõdésmódosítás mechanizmusát.

A pénzügyi intézmények árazási elvei, adós-és eszközminõsítési szabályzatai nem részei a fogyasztói szerzõdésnek, ezeket üzleti titokként kezelték. A szerzõdéses feltételek megfelelõ korlátok nélkül biztosították az egyoldalú szerzõdésmódosítás jogát, a fogyasztó nem láthatta elõre, hogy milyen feltételek alapján kerülhet sor a szerzõdés módosítására, mi lesz a várható mértéke és iránya a változásnak.