2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
Miért vagyunk a létminimum alatt?Forrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2015-02-13 11:01:33
Lakner Zoltán szerint nem igaz, hogy ha munka van, akkor minden van. Interjú: Lakner Zoltán politológussal, szociológussal.

Dolgozói szegénység, nyomor és gyermekéhezés a mai Magyarországon” címmel szervezett országos konferenciát a Magyar Szocialista Párt és a Közmunkások Szakszervezete Miskolcon. Ezen a rendezvényen tartott elõadást Lakner Zoltán politológus, szociálpolitikus „Szegényellenes politika Magyarországon” címmel. Mi kiadónk, a Russmedia Kft. vendégeként kérdeztük.

- Ki a szegény ma Magyarországon?

Lakner Zoltán: Rengeteg szegénységszámítás létezik, de kiindulópontként meg kell különböztetni a relatív és az abszolút szegénységet. A relatív arra utal, hogy egy adott társadalom nívójához képest hányan élnek egy meghatározott küszöb alatt, az abszolút szegénységen pedig a megélhetési küszöböt szoktuk érteni. A kettõ nem féltétlenül esik egybe. Egy ország általános életszínvonala lehet nagyon alacsony, és ha ahhoz képest valaki nem szegény, attól még nem biztos, hogy meg is tud élni. Magyarországon a relatív jövedelmi szegénység 15 százalék körüli, ami elsõ ránézésre nem tûnik drámainak. Az abszolút szegénységgel kapcsolatban azonban sokkal rosszabb a helyzet. Ferge Zsuzsa három éve közölt egy becslést, amely szerint 4 millióan is lehetnek már a létminimum alatt élõk. Az Eurostat tavaly novemberben közzétett adatsorában is azt látjuk, hogy körülbelül 3,3 millió ember él a szegénység és kirekesztettség által veszélyeztetett helyzetben – ez a hivatalos megfogalmazás –, amivel bizony Európa legszegényebb országai közé tartozunk.

- A baloldal gyakran emlegeti, hogy az utóbbi években nõtt a szegénység Magyarországon, többek között a gyermekszegénység is. Ez valóban így van, vagy politikai célok vezérlik ezeket a kijelentéseket?

Lakner Zoltán: Az biztos, a 2008-as gazdasági válság óta mindenféle szegénységi adat romlik Magyarországon – egyébként a társadalmi integrációs tervek mögül még a válság elõtt elfogyott a politikai támogatás. Igaz, a KSH szerint 2014-ben enyhe javulás történt, de ezt eddig más kutatóhely nem erõsítette meg. Hozzá kell tenni, hogy a válságot megelõzõen sem volt fényes a helyzet. Az államszocialista teljes foglalkoztatás összeomlása olyan foglalkoztatási válságot okozott, amit hazánk negyedszázada nem hevert ki. Most ugyan a közmunkával történõ statisztikai bûvészkedéssel sikerült az adatokat feltornázni, de a tényleges munkaerõ-piaci státuszokban továbbra is rosszul áll Magyarország. Ez az egyik fõ oka a szegénységnek. 2010 óta pedig a kormány tudatosan le is építi azokat a mechanizmusokat, amelyek meggátolhatnák a szegénység növekedését. Ma már nem az a kérdés a kormánypolitika számára, hogyan lehet „a perem peremén túl” élõket kicsit beljebb hozni, hanem az, miként lehet olyan feszültségeket kelteni a társadalom különbözõ csoportjai között, hogy a kiszorulástól félõk és a már kiszorultak véletlenül se találjanak egymásra.

- Létezõ fogalom a dolgozói szegénység. Ezen mit kell értenünk? Azt, hogy valaki közmunkás, vagy hogy minimálbéren él, vagy azt, hogy Magyarországon dolgozik és nem Nyugat-Európában?

Lakner Zoltán: Tulajdonképpen ezt mind. A nettó minimálbér alacsonyabb, mint a KSH által kalkulált létminimum. Azt is tudjuk, hogy a közmunkásbér alacsonyabb, mint a minimálbér. Ettõl van dolgozói szegénység, és persze azért is, mert az adóváltozások, amelyek 2010 óta végbementek, azok kifejezetten ezeknek az alacsony jövedelmû csoportoknak a helyzetét rontották. A gyerekek után járó adókedvezményt pedig, amibõl egyébként lehetne logikus rendszert csinálni, úgy találták ki, hogy a magasabb jövedelmûeknek oszt többet. Így az a sokszor hangoztatott politikusi szlogen, hogy ha munka van, akkor minden van, sajnos ma nem igaz. Nem mindegy ugyanis, hogy milyen munkáról van szó.

- Hogyan lehetne egyébként helyesen támogatni a családokat, a gyermekeket, hogy ne beszélhessünk nyomorról és gyermekszegénységrõl, ugyanakkor a szülõket is arra serkenteni, hogy munkából próbáljanak meg megélni?

Lakner Zoltán: Nem ismerek olyan szociológiai kutatást, ami arról szólna, hogy tömeges munkakerülés jellemezné a magyar társadalmat vagy annak egyes csoportjait. Ez politikai hangulatkeltés. Itt inkább az a valódi kérdés, hogy mekkora a munkához jutás tényleges lehetõsége. Ez egyaránt szól az iskolai végzettségrõl, a munkához szükséges készségekrõl, a földrajzi egyenlõtlenségekrõl és az elõítéletekrõl. Meg az államról is. Az állam ma szívesen kötelez, de nem szolgáltat nívós, és egyben mindenki számára elérhetõ tudást és esélyt. Valójában az állam „dezertál”, ha a társadalmi krízist kellene megoldania. Majd aztán a saját kudarcát a társadalmi válság áldozatainak hibáztatásával igyekszik elfedni.

- Sokan tartják azt, hogy az oktatás lenne az egyik megoldás a szegénységre. Hogy lehet, tömegek hagyják el az iskolarendszert úgy, hogy semmilyen szakmájuk nincs, de talán még az általános iskolát sem fejezték be?

Lakner Zoltán: A lemorzsolódás korábban is probléma volt, nagy baj lenne, ha ezt egyenesen „lemorzsolás” váltaná fel. Régóta kutatják, sokan leírták, hogy az iskolai tananyag elsajátítása azok számára zökkenõmentes, akik egy meghatározott normarendszer szerint képesek mûködni. Azok a gyerekek, akik másképp szocializálódtak, rosszabb körülmények közül érkeznek, vagy sajátos nevelési igényeik vannak, hátrányba kerülnek, és kevesebb esélyük van, hogy elérjék azt, amire a képességeikbõl amúgy futná. Van jó néhány kiváló példa, de az igazság az, hogy az oktatás egésze rendszerszinten inkább kiszorítja a sémába nem illeszkedõ gyerekeket. Az iskolának az lenne a feladata, hogy a társadalmi egyenlõtlenségeket csökkentse, de nálunk éppen az ellenkezõje történik. És amíg az egyenlõtlenségeket nem tudja kezelni az állami oktatáspolitika, addig nem oldódik meg az alacsony képzettség problémája sem, tehát kezdõdik elölrõl a szegénység és kirekesztés ördögi köre.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!