Mivel körülnézve a családomban susztert még véletlenül se találtam, maradt a középiskolai tanerõ, mint példakép. Szegény talán azóta is bánja. Aztán a sors átrendezte néhányszor az életpályamodellemet, s „béna bölcsészként” ma is elgondolkodom olykor-olykor, vajon mi lett volna a tökéletes választás?

Mindez onnan jutott eszembe, hogy már csak néhány nap van a közép- és felsõfokú intézmények felvételi határidejéig. A középiskolák írásunk megjelenésének napján zárnak, a felsõoktatásban pedig február 15-én válthatnak a fiatalok jegyet utoljára a jövõ vonatára. Utána már az ajtók csukódnak. Sokan – az utolsó szó jogán – talán még e pillanatban is nyomkodják az e-felvételis menüpontokat, majd álmatlanul forgolódnak az ágyukban, vajon jól döntöttek-e? A „félistenek” versenyistállóiban sajnos mindig eszeveszett a tolongás, egy államilag támogatott szak becserkészése pedig maga a lótuszszagú nirvána. A mérnöknek valót ugyanakkor lasszóval kell fogni. Szülõ és gyermek sajnos nincs könnyû helyzetben ma sem. Utak és tévutak, kire kiégés, kire megelégedett élet vár.

Persze mindenki a legjobbat szeretné a gyermekének. Az igazi küzdelem csak ezután kezdõdik. A suszter kaptafáján pedig aligha vesznek majd össze.