2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Egyre népszerûbb a magyar nyelv oktatásaForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2015-02-14 13:48:18
Ettõl az évtõl már egy brazíliai egyetemen is lehet magyarul tanulni.

Sokan foglalkoznak saját anyanyelvük oktatásával külföldieknek a visegrádi országokban (Lengyelországban, Csehországban, Szlovákiában és Magyarországon) – egyebek mellett ez derült ki abból a kutatásból, amelyet a Debreceni Nyári Egyetem munkatársai végeztek az elmúlt egy évben. A programról Szaffkó Péter, az intézmény igazgatója elmondta: ezen a területen nagy a konkurencia hazánkban. Több mint 200 olyan szervezet mûködik, amely arra jogosult, hogy magyar nyelvet tanítson külföldieknek.

Ugyanakkor érdekes, hogy a visegrádi államokban nem tanítják a többi három ország nyelvét. Ezen a Debreceni Nyári Egyetem változtatott, ettõl az évtõl elkezdtek cseh nyelvet oktatni – tette hozzá a szakember.

Csontos Pál, a Debreceni Egyetem tanulmányi igazgatója arról számolt be, hogy a brazíliai Sao Pauló állami egyetemén hamarosan magyar nyelv oktatás kezdõdik, ami azért fontos, mert Dél-Amerikában ott él az egyik legaktívabb magyar közösség. Reményei szerint hamarosan egy argentin várossal is sikerül hasonló megállapodásra jutni.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!