2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
A többség nem adatja be a védõoltástForrás: RTL Klub
Utolsó módosítás: 2009-11-16 17:44:51
Fõként a nyugdíjasok és a fiatalok utasítják el a vakcinát, bár az értelmiségiek körében is csak minden ötödik kéri az oltást.

A fiatalok 85 százaléka szerint szükségtelen a vakcina

A magyarok túlnyomó többsége nem tervezi, hogy beadatja magának az újinfluenza elleni védõoltást - ez derül ki a GfK Hungária legfrissebb felmérésébõl. Fõként a nyugdíjasok és a fiatalok utasítják el a vakcinát, bár az értelmiségiek körében is csak nagyjából minden ötödik ember kéri az oltást.

A magyar felnõttek 81 százaléka elutasítja a H1N1 elleni védõoltást - derül ki a felmérésbõl. Van, aki azért, mert nem szokott influenzás lenni, más pedig bízik az immunrendszerében. Volt, aki azzal indokolta, hogy eddig sem adatott be magának influenza elleni vakcinát és eddig sem történt semmi baja. Többen viszont a sok ellentmondásos információ miatt tartanak a védõoltástól, a válaszadók egy része pedig mesterségesen gerjesztett hisztériának gondolja a H1N1-járványt.
A védõoltás mellett voksolók között vannak krónikus betegek és olyanok, akik eddig is beadatták maguknak az influenza elleni védõoltást. Mások pedig félnek a járványtól, a szövõdményektõl és gyermekeiket is óvni akarják.

A kutatás négy csoportra osztotta a megkérdezetteket. A társadalom 4 százalékát alkotó „felsõ plusz” körében a legnagyobb a védõoltás elfogadottsága, bár közülük is mindössze 23 százalék tervezi, hogy beadatja. A társadalom 14 százalékát alkotó "befutott értelmiségiek" csoportjában pedig minden ötödik válaszadó tervezi, hogy kéri a vakcinát.
Mindkét csoportra az a jellemzõ, hogy az átlagnál jóval magasabb a jövedelmük, felsõfokú végzettséggel rendelkeznek és jellemzõen nagyobb városokban élnek. Õk azok, akik a legtöbbet tesznek az egészségükért, így nem meglepõ, hogy körükben a legnagyobb a védõoltás elfogadottsága.

A társadalom 25 százalékát alkotó „szegény nyugdíjasok” közül ugyanakkor tízbõl kilencen úgy gondolják, hogy egyáltalán nincs szükségük az oltásra. Az ugyancsak veszélyeztetettnek számító csoport, a társadalom 17 százalékát kitevõ „hedonista fiatalok” közül szintén a túlnyomó többség - 85 százalék - úgy véli, hogy szükségtelen a vakcina beadása.

 

 

H1N1: látogatási tilalom, bezáró intézmények


Két oktatási intézményt, egy gimnáziumot és általános iskolát, valamint egy óvodát zárnak be keddtõl egy hétre Székesfehérváron. Mindkét intézmény két-két tanulójánál mutatták ki a H1N1 vírust. A gimnáziumból délben már haza is engedték a diákokat. Közben látogatási tilalmat rendeltek el több osztályon is a miskolci megyei kórházban keddtõl az újinfluenza magyarországi terjedése miatt.

A székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskolában 665 gimnazistából 117, a 384 általános iskolásból 68 gyerek beteg. Az általános iskolások 50 százalékát korábban beoltották az újinfluenza ellen. A gimnazistáknál hétfõn kezdték felmérni az igényeket. Eddig 96 tanuló kérte, õk hamarosan megkaphatják az oltást - mondta a Független Hírügynökségnek Sipos Imre, igazgató.

A tanulók hétfõn 11.30-tól hazamehettek az iskolából.

A Püspök-kertvárosi Óvodában a 69 gyerekbõl 57 nem ment óvodába hétfõn. A gyerekek 40 százaléka igényelte a védõoltást, ám a hétfõre tervezett közös oltás elmarad. A gyerekek közül nem tudni pontosan hányan betegek, mert több szülõ otthon tartotta a gyermekét a hiányzások növekedése láttán.

Mindkét intézményben két gyereknél mutatták ki a H1N1 vírust.

Azt nem tudni egyik intézményben sem, hogy a szülõk kezdeményezésére hány gyerek kapott védõoltást a háziorvosnál.

Székesfehérváron már három intézményt zártak be újinfluenza miatt. Hétfõtõl a Hétvezér Általános Iskolában van egyhetes szünet. A megyében Móron a Percel Mór Szakképzõt zárták be múlt héten szerdán.

Látogatási tilalom Miskolcon


Látogatási tilalmat rendeltek el több osztályon is a miskolci megyei kórházban keddtõl az újinfluenza magyarországi terjedése miatt. A Semmelweis Kórházban egyelõre nem látnak indokoltnak hasonló intézkedést.

A látogatási tilalmat a kórház szülészet-nõgyógyászatán, a Gyermekegészségügyi Központ valamennyi osztályán és az intenzív osztályokon rendelik el megelõzésképpen - mondta el Dr. Csiba Gábor, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház fõigazgató fõorvosa a Független Hírügynökségnek hétfõn.

A Miskolci Semmelweis Ignác Egészségügyi Központban még nem látják indokoltnak a látogatások korlátozását, de folyamatosan figyelik a helyzetet - mondta el Koleszár Lajos, a kórház igazgatója.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!