2024. április 19. Péntek, Emma.
 
A NAV kiemelten ellenõrzi az egyéni vállalkozókat az idén isForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2015-02-21 10:42:07
Az adóhatóság revizorai az idén is kiemelt figyelmet fordítanak az egyéni vállalkozók ellenõrzésére, és fókuszban marad az internetes kereskedelem is, a pénztárgépek használatát pedig a "segítõ" ellenõrzés helyett a kockázatelemzésen alapuló váltja fel - ismertette Varga Árpád, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökhelyettese csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Az elnökhelyettes elmondta: az adóhatóság négyezer revizora közel négymillió vizsgálatot végzett 2014-ben.

Tavaly 225 ezer vizsgálat nyomán több mint 582 milliárd forintnyi megállapítás született. A feltárt nettó adókülönbözeten belül az áfa részaránya tovább nõtt, 86,5-rõl 89,6 százalékra, míg az szja 3,9 (2013-ban 5,1), a társasági adó 1,7 (2013-ben 3,8), a járulékok 2,5 (2013-ban 2,3), az egyéb adónemek 2,5 (2013-ban 2,3) százalékot képviseltek.

A NAV legfontosabb feladata a költségvetési bevételek biztosítása - hangsúlyozta Varga Árpád -, ennek rendelik alá az ellenõrzési tevékenységet, amihez számos új eszköz áll rendelkezésükre, fõként az áfa ellenõrzéseknél.

Az elnökhelyettes kiemelte többek között az árumozgások valós idejû ellenõrzését lehetõvé tevõ ekáer bevezetését, az áfa gyakorított bevallását, továbbá, hogy a belföldi összesítõ nyilatkozatokon 2 millió helyett már az 1 millió forint áfatartalmú számlákat is be kell jelenteni.

Az áfa területén az adóhatóság célja a legjellemzõbb csalási struktúrák (például körhinta-csalások, láncolatok) és az azokban érintett adózók, a nem teljesített adókötelezettségek feltárása és szankcionálása. Szükség esetén büntetõjogi felelõsségre vonást is kezdeményeznek - mondta.

Számíthatnak a revizorok látogatására az adóminimalizálók és azok is, akik elmulasztottak számlát kiállítani a termékértékesítésrõl vagy szolgáltatásnyújtásról vagy fiktív számlát bocsátottak ki. Az elektronikus kereskedelemre, ahol egyre nagyobb árbevétel képzõdik, már három éve kiemelt figyelem irányul, ellenõrzéséhez szinén új eszközei vannak a hatóságnak - tette hozzá.

Varga Árpád szerint az áfa ellenõrzéséhez rengeteg információja van a NAV-nak. Az adóhatóság becslési adatbázist épít, amely segít abban, hogy az áfa- és jövedelemadó bevallások összhangjának hiányát feltárják. A NAV-nál nagy reményeket fûznek az ekáerhez, az elmúlt másfél hónapban azt tapasztalták, hogy a környezõ államokból (Szlovákia, Románia) jelentõsen csökkent az áfacsalásra szakosodott cégek forgalma.

Az irányelvek szerint a társasági adó területén többek között az indokolatlanul elszámolt költségekre, ráfordításokra, az agresszív adótervezésre, a transzferárak ellenõrzésére, a kutatás-fejlesztéssel kapcsolatos adóalap-csökkentésre és a beruházások elszámolására összpontosít az adóhatóság. Ellenõrzik továbbá azt is, szabályszerûen vették-e igénybe az egyes támogatásokat. A látvány-csapatsportok támogatásával kapcsolatos megállapítások tavaly megtízszerezõdtek az elõzõ évhez képest.

A járulékfizetés ellenõrzésénél a feketefoglalkoztatást, a munkaerõ-kölcsönzés szabályszerûségét, az adókedvezmények igénybevételének jogszerûségét vizsgálja a NAV. Külön figyelmet szentel egyes foglalkozásoknak (például vendéglátó, fodrász, kozmetikus, víz- és gázszerelõ) valamint azoknak a tevékenységeknek, amelyeknél a költségelszámolás lehetõsége minimális (ilyen például az ügynöki tevékenység, a könyvelés vagy az újságírás).

Az szja területén az ellenõrzések célja az eltitkolt jelentõs jövedelmek feltárása, így tarthatnak a revizoroktól a jelentõs kockázatot hordozó társaságok magánszemély tagjai, a vállalkozások számlájáról jelentõs összegû készpénzt felvevõ, de annak vállalkozási célú felhasználását igazolni nem képes magánszemélyek mellett a csõd-, felszámolási és kényszertörlési eljárások alá kerülõ adózók vagyonát vagy jelentõs jövedelmeket eltitkoló magánszemélyek is.

Az egyéni vállalkozók körében az idén több vizsgálatot tervez az adóhatóság. Ezt azzal indokolta az elnökhelyettes, hogy az általuk bevallott jövedelem és fizetett adó minimális a munkaviszonyban szerzetthez képest. Egy szabolcsi magánszemély évente átlagosan nyolc-tízszer annyi szja-t fizet be, mint egy egyéni vállalkozó - mondta Varga Árpád. Hasonlóan kiemelt figyelem irányul idén az õstermelõkre is. Továbbra is célkeresztben lesznek a jövedelmet minimalizálók és a jövedelem-(nyereség)-minimum alatt vallók is. A vállalkozási tevékenységet nem folytató magánszemélyeknél az adókedvezmények feltételeinek teljesülését, az adóvisszaigénylések jogszerûségét vizsgálja az adóhatóság.

Az egyes adónemektõl függetlenül fokozottan ellenõrzi a NAV az árumozgásokat (ekáer), az online pénztárgépek használatát, a munkaerõ-kölcsönzést, a székhelyváltókat és a készpénz-forgalmat.

Kiemelt figyelmet kap idén is a mezõgazdaság, azon belül a sertéstenyésztés, a húsfeldolgozás és -tartósítás valamint a fakitermelés. A szolgáltató szektorban ellenõrizendõ tevékenységi körök a tavalyihoz hasonlóak, például a gépjármûjavítás és -karbantartás valamint az élõállat nagykereskedelem.

A vámszakmai területen a jövedéki ellenõrzések egyik fontos célja továbbra is a dohánygyártmányok illegális forgalmazásának megakadályozása és idén is ellenõrzik a cukortermékek forgalmazását, felhasználását. A revizorok igyekeznek felderíteni a magán- és bérfõzés keretében elõállított párlatok illegális kereskedelmi forgalmát is, tehát, ha valaki az interneten árulja saját pálinkáját, ne lepõdjön meg, ha megjelennek nála a NAV emberei.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!