2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Órán garázdálkodottForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2015-02-23 08:35:40
Rá akart ijeszteni osztálytársára az a 14 éves fiú, aki tanítási idõ alatt két széket is összetört egy hajdúhadházi iskolában.

Egy hajdúhadházi általános iskola igazgatója tett 2015. február 19-én 12 óra 21 perckor bejelentést a Hajdú-Bihar Megyei Rendõr-fõkapitányság Tevékenységirányítási Központjába arról, hogy az egyik tanulójuk – tanóra alatt – több berendezési tárgyat összetört.

A járõrök a helyszínre mentek, és elõállították a Hajdúhadházi Rendõrkapitányságra a 14 éves fiatal fiút, aki a gyanú szerint osztálytársával az angol óra végén összeveszett, majd egy széket a feje fölé emelt és erõbõl a földhöz vágta, miközben azzal egy másikat is eltört.

A fiatalkorút a nyomozók garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták. A fiú beismerõ vallomásában elmondta, hogy az iskolában, az 5. óra alatt összeveszett osztálytársával, akinek egyszer a kezével a fejére ütött, ezután, hogy megijessze õt egy széket felemelt, amivel az osztálytársa melletti székre csapott.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!