2024. április 19. Péntek, Emma.
 
Okostelefonból távirányítóForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2015-02-26 12:19:22
Egy háztartásban átlag három távirányító biztos kallódik, de mostantól elég lesz helyettük egy telefon.

Magyar találmány teszi lehetõvé, hogy telefonunkról irányíthassuk az okostévét a nappaliban, vagy a házimozit. IrBeacon névre hallgat az az eszköz, amit egyszerûen csak rá kell ragasztanunk az irányítani kívánt berendezésre, és máris kidobhatjuk az összes távirányítót. Emellett rendelkeznünk kell egy okostelefonnal, Androidból a minimális elvárás a 4.3, Iphone-ból pedig legalább egy 4S kell az IrBeacon használatához. Szintén követelmény a 4.0-s bluetooth, ezen keresztül jön létre az eszközök közötti kapcsolat.

A letölthetõ applikáció sokkal többet tud egy hagyományos távirányítónál, beállíthatunk idõzítõt is, és többé nem kell aggódnunk, hogy elfelejtettük-e kikapcsolni a tévét, az alkalmazás megmondja nekünk. A kütyü nagyon pici, alig 3 centi, és három színben is kapható, feketében, szürkében és fehérben. Ráadásul nem kell túl mélyen a zsebünkbe nyúlnunk, ha szeretnénk beruházni egy ilyen kütyüre, hiszen csak pár ezer forintot kérnek érte – derült ki az eszköz Indiegogo (közösségi finanszírozás) oldalán megjelent leírásából, mivel a fejlesztõk ott szedték össze a pénzt a megvalósításra.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!