2024. április 20. Szombat, Tivadar.
 
Az állam rossz példával járt elölForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2015-03-04 17:54:19
Sok rossz döntés vezetett a devizahiteles csapdához – a szakember szerint.

A Magyarországon kialakult devizahitelezés nem egyvalaki tévelygésébõl jött létre, hanem egy folyamat eredménye, amiben minden gazdasági szereplõnek megvan a felelõssége – jelentette ki Surányi György volt jegybankelnök, a Crédit Agricole devizarészlegének vezetõje a nemrégiben a Napló TOP 100 Klubjában tartott elõadásában. – Genezise 2001 nyarán indult, amikor – minden parlamenti párt támogatásával – elfogadták, hogy belföldi jövedelemtulajdonosok devizajövedelem nélkül is deviza tranzakciókban vehessenek részt. Én ezt soha nem engedtem - hangsúlyozta.
Új modell

Mint kifejtette, 2001-ben gazdaságpolitikai fordulat kezdõdött, az ország letért az addigi egyensúlyõrzõ, fenntartható, mûködõ tõke beáramláson alapuló növekedési pályáról, annak helyébe egy költségvetési kiadásokon és deficiten, illetve fogyasztáson alapuló modell lépett. Az államháztartási hiány, és ezzel az állam finanszírozási igénye is ugrásszerûen megnõtt; ennek és a belsõ fogyasztást ösztönözésének hatására lecsökkent a belföldi megtakarítás. Az állam a megnövekedett hiteligényét csak egyre magasabb kamatok mellett tudta kielégíteni, olyan szinten, amit „totálisan kamatérzéketlenként” még meg tudott fizetni, a piac azonban már nem. Márpedig ha jövedelemnövekedés van, költési hajlandóság van, de nincs megfizethetõ forintkamat (mert az állam elszívja az összes hosszú lejáratú forint megtakarítást), akkor devizában hiteleznek – vezette le az elõadó, hozzátéve, hogy ez a gazdaságpolitikai keret valósággal odanyomta a hitelfelvevõket és a bankokat is a devizához.

Mindezt segítette, hogy a felelõtlen költségvetési mellé rossz monetáris politika is társult; ömlött a deviza befele, felértékelõdött a forintárfolyam, a devizahitel állomány éves növekedési üteme pedig 2004-08 között átlagosan 32 % volt, ami „orbitális szám”. Az ország teljes külsõ adóssága a 2001-es GDP-arányos 52 százalékról 2008 nyarára 119 százalékra emelkedett. A hatalmas növekedés oka alapvetõen a devizahitel felvétel, ami mögött, sajnos, valóban volt deviza – mutatott rá Surányi György, megjegyezve, hogy a Magyar Nemzeti Bank nem tett a folyamat ellen, a bankfelügyelet is kellõ távolságból, „elõkelõ idegenként” figyelte azt.
Euró jobb lett volna

– Önmagában nem a devizahitel, hanem a hitel nagy mértéke a baj, ezen belül, hogy svájci frankban vették fel, ha euróban teszik, negyedakkora a probléma. A hazai export-import 80 százaléka ugyanis euróban bonyolódik, és ha a forint-euró árfolyam változik, akkor trendszerûen változik itthon a kamatszint, az infláció, a bérek. A forint-svájci frank árfolyamváltozásnak azonban semmilyen köze nincs a hazai folyamatokra, például az export árbevételünkre. Pénzünkhöz képest a frank 70-80 %-ot erõsödött, a hazai bérek ennyit nem nõttek! – mondta a közgazdász. Úgy véli, az MNB-nek, a bankfelügyeletnek lehetõsége, joga és kötelessége lett volna úgy alakítani a szabályozókat, hogy senkinek se érje meg svájci frankhitelt felvenni. A kereskedelmi bankok felelõssége az, hogy fogyasztási célra devizahitelt folyósítottak, ráadásul fedezetlen pozíciókból: hosszú lejáratra adták az ügyfélnek, de õk maguk forrásukat átlagosan csak két évre kötötték le, majd bejött a krach, és a megnövekedett költségeket ráhárították az adósokra. Utóbbiak közül pedig sokan abban „sárosak”, hogy tovább nyújtózkodtak, mint a meddig a takarójuk ért.

Mindezzel együtt, Surányi György szerint a MNB nagy mértékben mérsékelhette volna a veszteségeket, de rossz szerkezetben töltötte fel devizatartalékait, nem vette figyelembe, mennyi a külföldi adósságunkban a svájci frank aránya, ha így tett volna, az erõsödõ svájci frankon sokat nyert volna, ebbõl fedezhette volna a veszteségek jelentõs részét.
Van, aki kimarad

A forintosítással egyetért, kollégáival azt már négy éve javasolta – emlékeztetett, – problémának tarja viszont, hogy nem minden svájci frank adósra vonatkozik a forintra váltás, a kimaradókra az alpesi valuta erõsödése miatt évi 30-50 milliárd forint többlet teher esik. – A kormány úgy tesz, mintha a helyzetért csak a bankok lennének felelõsek, így a teljes terhet rájuk nyomta. Az is elfogadhatatlan, hogy a leginkább rászorultak, vagyis akik fizetésképtelenek, semmilyen érdemi segítséget nem kaptak. Meg kell jegyezni, amikor ebben a kérdésben bûnbakokat keresünk, hogy a forintban felvett nem fizetõ hitelek aránya ugyanannyi, mint a devizahitelek esetében. Ebbõl úgy tûnik, a nem fizetés oka valószínûleg a munkanélküliség vagy a nagyon alacsony kereset – mondta.

HBN-SzTSegítség-tervezet a bajban lévõknek
Surányi György beszélt arról a javaslatról, amit már korábban tett a 120 ezer, legnehezebb helyzetben lévõ devizahiteles megsegítésére. Aszerint a törlesztõ részletek 40 %-kal csökkentek volna (a mostani konstrukcióban ez 15-20 %). Lényege, hogy a devizát adja el az MNB a bankoknak (ez meg is történt most), az ebbõl keletkezõ nyereséget – „paloták és üdülõk vásárlása helyett” – adják vissza a tõketerhek csökkentésére az adósoknak; a bankoknak nyújtson a jegybank hosszú lejáratú forinthitelt alacsony kamattal, és erre a bankok maximum 2,5-3 százalék kamatot tehessenek rá. Így a forinthitelek kamata nem lett volna több 3,5-4 %-nál. Ebbe a költségvetés nem roppant volna bele, a bankok vesztesége nem 1000 milliárd, hanem 400 milliárd forint, az adósoknak lényegesen könnyebb a teher. A már nem fizetõ ügyfeleknek ugyanezt javasolta a tervezet megadni. Az átlagos havi 80-85 ezer forintos törlesztõ részlet lecsökkent volna 50-55 ezerre. Akik ezt sem bírják, azok (komoly feltételek mellett) csak a felét fizetnék, a többit az állam vállalja át azzal, hogy jelzálogjogot szerez az ingatlanra, tehát az állam részérõl vagyongyarapodás történik. Akiknek pedig a havi 20-25 ezer forint kifizetése is gondot okoz, azoknál már szociálpolitikai megoldást kell találni. Összességében évi 30-35 milliárd forintba kerülne ez a modell, ami egy ilyen volumenû társadalmi csapda megoldására nézve filléreket jelent – jegyezte meg.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!