Bizonyára voltak olyanok (a szokás nagy úr), akik azzal a mozdulattal már dobták is a kukába az irományt, de aki mégsem, az megtudhatta belõle, hogy a város önkormányzata új települési adót vetett ki, jelesül a termõföldre, évente és aranykoronánként 400 forintot. Már megint azt a lovat ütik, amelyik húz – gondolhatta magában Molnár Antal helyi gazda és azonmód demonstráció szervezésébe fogott.

Amikor ezek a sorok íródnak, már tudható, hogy jónéhány felháborodott gazdálkodó lassította félpályán a forgalmat a négyes fõúton, ahol szinte tapintható volt, hogy a törvényalkotónak (a szociális törvény módosításával) nyomorult helyzetben lévõ településeken sikerült a helyi vezetést a szintúgy nyomorult helyzetben lévõ lakossággal szembefordítani. Ez tipikusan az a helyzet, amikor mindenkinek igaza van (a megnövekedett közfeladatok ellátásához a városnak plusz forrásokat kell elõteremteni, a gazdák szerint viszont ez ügyben is az egyenlõ közteherviselés elvét kellene követni) mégsem érzi magát senki jobban tõle.