2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
Buda-Cash Quaestor – Rogán: mind a 22 ezer kisbefektetõ kap kártérítéstForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2015-03-25 08:07:41
Rogán Antal szerint vissza fogja kapni pénze nagy részét az a 22 ezer ember, akinek 6 millió forintnál kisebb összegû befektetése volt a bedõlt pénzügyi vállalkozásoknál.

Éppen ennek anyagi alapjait kívánják megteremteni azzal a törvényjavaslattal, amely lehetõvé tenné, hogy még a büntetõeljárás befejezése elõtt a bíróság zárolhassa a károkozó pénzügyi szervezetek, illetve a tisztségviselõk, továbbá érintett könyvvizsgálók személyes vagyonát – közölte a Fidesz országgyûlési frakciójának vezetõje a TV2 Mokka címû mûsorában kedden.

Úgy vélekedett, hogy vállalati kötvénykibocsátás esetén a befektetõ-védelemnek is kártérítési kötelezettsége van, ám azt tudomásul kell venni, hogy például egy kötvény megvásárlása esetén nagyobb a személyes kockázat, mint egy bankbetétnél.

Rogán Antal kifejezte reményét, hogy az Országgyûlés még márciusban elfogadja a törvényt, ami már húsvét elõtt érvénybe léphet. Ehhez az kell, hogy az ellenzék is hozzájáruljon a házszabálytól eltéréshez – emlékeztetett a kormánypárti politikus, megjegyezve: ellenkezõ esetben ugyanis azt nyilvánítaná ki, hogy nem a befektetõk, hanem a brókerek oldalán áll.

Arra a kérdésre, hogy nem tartja-e furcsának, hogy miközben a Buda-Cash-ügyben már elõzetes letartóztatások is voltak, a Quaestor vezetõit még ki sem hallgatták, Rogán Antal azt válaszolta, hogy furcsának tartja, és gyors cselekvést vár a nyomozó hatóságtól.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!